Használjuk ki a lehetőségeinket!
A különböző országokban más-más napon ünneplik az édesanyákat. Nálunk május első vasárnapján – az idén 5-én – lesz Anyák napja! Ekkor mindenki felkeresi, virággal, ajándékkal köszönti az édesanyját, a fiatalabbak a nagymamát, dédmamát.
Budapest 100 a Bauhaus jegyében
A Budapest 100 egy évek óta sikeres városi civil ünnep, amely a mindennapi értékekre, az épített környezetre, a közösségekre irányítja a figyelmet.
Sas-hegyi 60+ klub
Időpont: 2019. május 8. (szerda) 11.00 óra
AVIVA ismétlő órák
Azok részére, akik részt vettek a korábbi két AVIVA tanfolyam egyikén (tavalyi és idei évben), gyakorló órákat tartunk.
Szeretettel ünnepelni
Közeledik egy jeles nap, az esztendő egyik ünnepe, s az emberek egy része ahelyett, hogy örömérzés birtokába kerülne, csak a feszültséget, a tülekedést, a küzdelmet éli meg általa. Különösen igaz ez a többnapos ünnepek esetében, mint például a Karácsony, a Húsvét.
A költészet ünnepe
Április 11-e a Magyar Költészet Napja, amit 1964 óta ünnepelünk az egyik legnagyobb költőnk, József Attila születésnapján. Ugyanezen a napon született még Márai Sándor író, költő is. Ekkor nemcsak az ő verseikkel, írásaikkal, de könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozóval emlékezünk a magyar líra remekműveire.
A 60+ Rádió 2019. április 6-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2019. április 6-i adása a Civil Rádióban
Ébredő természet
Bizonyára értesültek róla, hogy hazánkban vészesen fogy a fecskék száma, már egymillió hiányzik az évtizedekkel ezelőtti állományukhoz képest.
60+ tavaszi informatika és nyelvi tanfolyamok
2019 tavaszán ismét indítunk angol, német, illetve informatika (számítógép- és internetkezelői) tanfolyamokat. A tanfolyamok felépítése és időtartama változik az idei évtől az Önök igényei szerint
Virágos tavasz
Már március van és szemmel láthatólag ránk köszöntött a tavasz. Süt a nap, bár még az ereje nem túl nagy, de kedvcsináló, aktivizáló. Kellemesebbek a fényviszonyok és a lágy szellő friss illattal áraszt el mindent. Megszínesül, megújul a természet, s ez reményt ad minden élőlénynek. Szívesen tartózkodunk a szabadban, sőt, a kiskert tulajdonosok már neki is fognak a tavaszi munkálatoknak.
Március - Böjtmás hava – Tavaszelő – Kikelet hava
Hamvazószerdával zárul a Farsang időszaka és kezdetét veszi a Húsvét előtti 40 napos böjt. Mivel ez az időszak nagyobbrészt márciusra esek, (idén március 6-án van Hamvazószerda) ezért a hónap régies neve a kalendáriumban Böjtmás hava.
A 60+ Rádió 2019. március 9-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2019. március 9-i adása a Civil Rádióban
Karácsonyi készülődés
A karácsony előtti napokban hagyományosan ajándékot visznek a kerület vezetői az újbudai idősotthonokba, idősklubokba. Idén először a Keveháza utcai Idősek Klubjába látogatott el Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő.
Karácsonyi ünnepséget tartottak az idős klub tagjai Albertfalván
Karácsonyi ünnepséget rendeztek az Albertfalvi Idősek Klubjában december 14-én. A rendezvényen Hoffmann Tamás polgármester és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő ajándékozta meg a tagokat.
Mága Zoltán koncertjével köszöntötték az adventet az idősek
Idén is Mága Zoltán koncertjével ünnepelték az adventet a kerület idősei. Az eseményre, amely a 60+ Programnak köszönhetően jött létre, saját ellátottjait és az Újbudai Idősek Háza tagjait hívta meg az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ). A koncertnek a TEMI Fővárosi Művelődési Ház adott otthont.
Jubilál a Keveháza utcai Idősek Klubja
Ünnepi műsorral és pezsgős koccintással ünnepelték a dolgozók és a tagok a Keveháza utcai Idősek Klubja 30. születésnapját.
Madarak éneke
Közeleg a tavasz, s ezt onnan is sejtjük, hogy egyre hangosabban énekelnek a madarak, ezzel indítva a reggeleket.
Boldogságkeresés
Egész életünkben keressük a boldogságot, minden egészséges lélek erre vágyik. Szeretnénk megtalálni a számunkra kellemes dolgokat, személyeket, jó volna a mindenkori időt harmóniában tölteni. Összhangban a természettel, a világgal, önmagunkkal.
Itt a farsang, áll a bál!
Most van a tavaszi mulatságok megrendezésének ideje, amely a Farsang. A magyar farsangra a humoros, szatirikus mozzanatok jellemzőek, míg a démonikus és erotikus vonások a mohácsi délszlávok busójárásában vannak jelen.
Valentin és Bálint, no meg a babonák
Sokan szeretik, mások nem a Valentin-napot, mindenesetre ez a szerelmesek napja, ők biztosan várják. Az ellenzők az amerikai szokások elterjedése miatt kritizálják. Jó azonban ünnepelni és ünnepelve lenni, kedvességet, figyelmességet kapni a párunktól, s izgatottan meglepetést készíteni. Így rendkívül elterjedt lett nálunk is.
A 60+ Rádió 2019. február 9-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2019. február 9-i adása a Civil Rádióban