Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 8. vasárnap, Mária

A csillagászati nyár kezdete, az év legrövidebb éjszakája

Június 21-én lesz a legrövidebb éjszaka, ami mindössze 7 óráig és 59 percig tart. A nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezen a napon leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. Innentől kezdve rövidülnek a nappalok.

Ekkor van a hivatalos nyár kezdete, amit egyébként 24-én, Szent Iván éjjelén szokás ünnepelni. A fény diadalának köszöntése alkalmával örömtüzeket gyújtanak, hogy az ártó szellemeket távol tartsák és más hiedelmek is fűződnek ehhez a dátumhoz. Az elkövetkező szerencsék jövendölése, pl ki megy férjhez, vagy védelmi szertartások (betegség ellen, villámcsapás, jégeső, tűzvész ellen). A tűzgyújtásnak, átugrálásnak különböző vidékeken jellegzetes hagyományai vannak. Szent Iván napjához időjárási megfigyelések is kapcsolódnak. 40 napig olyan idő lesz, amilyen ezen a napon. Ekkor kell elvetni az őszi répát és a retket, s leszedni a gyógynövényeket.


Újbuda 60+ Program

LEGFRISSEBB
×

Idősek Karácsonya  

2019december1809:30
»
2019december1815:00

Idén is megrendezzük az Idősek Karácsonyát a kerületben élő 60 év felettieknek 2019. december 18-án.