Továbbra is ZÁRVA tartunk és elhalasztjuk a 60+ programokat
Az Újbuda 60+ Program központjai határozatlan ideig továbbra is zárva tartanak.
Mit tehetünk, mit tegyünk a koronavírus elterjedése ellen?
A hazai járványügyi helyzettel összefüggésben megelőzés céljából a kerület vezetősége úgy határozott, hogy az időseket foglalkoztató intézményekben – így a 60+ Programközpontokban is határozatlan időre szünetelteti a tevékenységet.
Megelőzés céljából ZÁRVA tartanak a 60+ programközpontok!
Polgármester Úrtól kapott utasítás szerint az Újbuda 60+ Program központjai zárva tartanak.
Hangfürdő foglalkozás
A tibeti hangtál néven ismert rezgőtálakat ősidők óta használják a keleti kultúrákban gyógyítási, meditációs és egyéb relaxációs célokra.
Mozgás, táplálkozás 60 év felett – mit? hogyan? – Szakember segít
Előre egyeztetett időpontokban négyszemközt, szakemberrel beszélheti meg problémáját, kérheti ki tanácsát.
A 60+ Rádió 2020 március 7.-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2020 március 7.-i adása a Civil Rádióban
60+ Nőnap - vers
Lancendorfer Krisztina versét figyelmükbe ajánlva köszöntjük valamennyi hölgy ügyfelünket a Nemzetközi Nőnap alkalmából!
Az Újbuda 60+ Program csapata
60+ konditorna (kezdő) - beiratkozás!
A nagy sikerre való tekintettel újabb kezdő csoport indul!
Gyalogló klub (Nordic Walking) - beiratkozás!
Az Újbuda 60+ Program szakképzett oktató vezetésével nordic walking gyalogló klubot indít.
Origami foglalkozások - március
Az origami, a papírhajtogatás japán megfelelője, négyzet alakú papírból kiindulva készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül.
60+ Nőnap
Az Újbuda 60+ Program a közösségi házakkal közösen, ismét megszervezi nőnapi rendezvényét, több helyszínen. Kérjük, hogy mindenki a saját lakóhelyéhez legközelebbi programon vegyen részt!
Nem mind avítt, ami régi!
A reneszánsz és a barokk művészet egyik kedvelt hangszere a viola da gamba. Távoli rokonságban áll a hegedűk családjával, a hangszert vonóhúzással szólaltatják meg. Magyar fordítása térdhegedű.
A legrégebbi európai vonós hangszer a 17. század végére kezdett veszíteni kezdeti népszerűségéből. A hegedűk rohamos előretörése mellett műkedvelő hangszerré vált, s egy időre ki is ment a divatból.
Valentin – fő a figyelmesség!
Az ókorból eredő Bálint-nap ünnepét jól ismerték, s a 20. századtól terjedt el az egész világon a szerelmesek napjaként.
A 60+ Rádió 2020 február 8.-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2020 február 8.-i adása a Civil Rádióban
Testi-lelki fiatalságot segítő szolgáltatások
Az Újbuda 60+ Program számtalan lehetőséget kínál ügyfelei számára, hogy idős korban is megőrizhessük testi-lelki fittségünket. Örömünkre szolgál, hogy egyre többen találják meg a számukra legmegfelelőbb formát és kapcsolódnak be az aktív idős kort szolgáló programjainkba.
Szeretnénk a figyelmükbe ajánlani néhány szolgáltatást ezek közül.
Hangfürdő
A 60+ Rádió 2020 január 11.-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2020 január 11.-i adása a Civil Rádióban
Jóga - 60 év felettieknek
2020-ban is folytatódnak jógafoglalkozásaink a Kérő utcai programközpontban.
Mikor érdemes újévi fogadalmat tenni?
Szilveszterkor pezsgős pohárral a kezemben gondoltam egyet: teszek újévi fogadalmat!
No lássuk, min kellene változtatnom?
Kezdő relaxációs (autogén tréning) tanfolyam
Tanulja meg Ön is az egyik leghatékonyabb pihentető módszert, az autogén tréninget!
Az autogén tréning a relaxációs módszerek egyik fajtája, egy általános lazító, testi-lelki egészséget elősegítő technika.
Duna-Ipoly Nemzeti Park 2019. évi záró rendezvénye a Sas-hegyi Látogatóközpontban
Örömmel adjuk közre egyik kedves ügyfelünk verses, ünnepi jókívánságokkal záró beszámolóját.