Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Tudatos táplálkozás a veszélyhelyzet idején

Járványhelyzet esetén talán még fontosabb a bevásárlás, elkészítés, tárolás tudatosabb szervezése és a következetesség a napi étkezés területén is.

Nagyon egyéniek a lehetőségeink (pl. hűtő és tároló kapacitásaink), amit figyelembe kell vennünk, az alábbi néhány tanács segítségükre lehet.


1. Mielőtt elindulunk, alaposan gondoljuk át mit szeretnénk bevásárolni, mire van szükségünk a

következő napokban és készítsünk listát. A bevásárlást követően is érdemes a listát eltenni még pár

napig, hogy könnyen át tudjuk tekinteni mit kaptunk meg és mi az, amit nem.


2. Lényeges, hogy kiegyensúlyozott legyen a táplálkozásunk. Erőnlétünk megőrzése érdekében úgy

energia, mint tápanyagellátás szempontjából. Ebben nyújt segítséget az „Okos tányér” amely

megtalálható, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége honlapján, az alábbi linken:

http://mdosz.hu/uj-taplalkozasi-ajanlasok-okos-tanyer/


3. A napi étkezések száma 5 legyen, ebből három nagy és két kisétkezés. A két kisétkezés praktikusan

gyümölcsből álljon.


4. Az étkezések között eltelt idő három óra, ami egy kiváló keret a napirendhez, többi teendőnk

végrehajtásához.


5. Lehetőleg olyan ételeket főzzünk, amit rövid idő alatt elkészíthetünk, és hűthetünk, elrakhatunk

belőle is a következő napokra.


6. A pékáru (kenyér, zsemle, kalács) jól csomagolva húsoktól, zöldségektől elkülönítve mély hűtve is

tartható a következő vásárlásig.


Számos konkrét egyéni kérdés merülhet fel táplálkozás és diéta témakörében amelyre nem lehet általánosan válaszolni. Dietetikusunk, Dr. Barna Lajosné szívesen válaszol egyéni kérdéseikre pl. ételkészítési technológiákkal, diétával kapcsolatban. Kérjük kérdéseit az alábbi címre küldje meg

60plusz@ujbuda.hu


Javasoljuk, hogy kérdéseiket konkrétan írják le és fogalmazzák meg, hogy az e-mailben történő tanácsadás minél gyorsabb és pontosabb lehessen.


Újbuda 60+ Program