Jeles napok - Március
BÖJTMÁS HAVA – TAVASZELŐ – KIKELET HAVA
Beiratkozási tudnivalók az Újbuda 60+ Program 2016. évi tavaszi angol, német és informatika tanfolyamaira
Közeleg a Beiratkozás ideje az Újbuda 60+ Program tavaszi angol-, német- és informatikai tanfolyamaira.
2016. március 21-25. között munkanapokon 8.30-13.00 óra között lehet személyesen beiratkozni a tanfolyamokra.
Tavaszi fáradtság
A tél múltával egyre fáradékonyabbak, aluszékonyabbak vagyunk, sokan fejfájásról, izomgyengeségről, ingerlékenységről panaszkodnak.
A 60+ Rádió 2016. március 12-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2016. március 12-i adása a Civil Rádióban
Dietetikus hallgatók dolgoznak az Újbudai Szenior Programközpontban
Dietetikus hallgatók dolgoznak az Újbudai Szenior Programközpontban - „Az egészség az egyik legfontosabb területe a megfelelő életvezetésnek”
Ahogy több fórumon elhangzott már az Újbuda 60+ Programban idén még nagyobb hangsúlyt kap az egészséges életvitel támogatása. Ennek egyik lépése, hogy a Semmelweis Egyetem az Újbuda 60+ Programban töltött szakmai gyakorlat óraszámát a háromszorosára emelte.
Sikeres természetvédelmi programok előzetes felkészüléssel!
Az utóbbi időben rendkívül népszerűek a Duna-Ipoly Nemzeti Park közreműködésével rendezett természetvédelmi programok.
Nemzetközi Nőnap
Már a múlt század eleje óta a nők iránti tisztelet miatt megtartott ünnepnap. Magyarországon 1948. március 8-án ünnepeltek először, eredetileg munkásmozgalmi eredetű demonstratív nap volt. Ma már virággal és ajándékkal kedveskednek a férfiak a nőknek, megemlékezve az egyszerű és a történelmet alakító nők évszázados küzdelmeiről, melyet az egyenlő jogok jegyében vívtak, vívnak.
Elindult az Újbuda 60+ Program hírcsatornája a Facebok.com oldalon!
Talán sokaknak meglepő a hír, de Újbudán sok időskorú használja rendszeresen a facebook.com oldalt kapcsolattartásra, ismerőseivel, barátaival kapcsolatos tájékozódásra, beszélgetésre, programok szervezésére. Nem árulunk el nagy titkot, a Facebook népszerűsége mellett ez volt az egyik érv arra, hogy elindítsuk saját oldalunkat a közkedvelt közösségi felületen.
Hol és hogyan tájékozódhatnak programjainkról?
Örvendetes módon egyre növekszik az Újbuda 60+ Program tagjainak száma, ezzel együtt bővül az Újbudai Szenior Programközpont ügyfélköre. A sok program, tanfolyam, aktuális hírek, vagyis a „bőség zavarában” többeknek lehet nehezebb az eligazodás. Az alábbiakban összefoglaljuk a tájékozódás módjait:
Hasznos tippek
A tél derekán a dietetikus tanácsait ajánlatos megfogadni a táplálkozással kapcsolatban. Ezekből idézünk.
60+ MÁRCIUS HAVI PROGRAMLISTA
Gondolatok egészségünk megőrzésére - Télvégi támadás a szervezet ellen
Tombol az influenzajárvány, híradások tudósítanak arról, hogy több kórházban is látogatási tilalmat rendeltek el. Tudjuk, hogy a vírusok támadásainak különösen így tél derekán ki vagyunk téve, de azért néhány dolgot megtehetünk saját és környezetünk védelméért. Mossunk sokszor és alaposan kezet! Ajánlott a kesztyű használata, főleg tömegközlekedési eszközön, nyilvános helyeken, a sokak által használt kilincsek, fogódzkodók igénybevételénél.
Jeles napok - Január
A régi időszámítás az évkezdetet a téli napfordulóhoz kötötte. A csillagászati év megfelelő hónapneve után Január a Vízöntő hava. A népi kalendárium szerint Boldogasszony, vagy Nagyboldogasszony hava, mert január 1-én van Szűz Máriának, Jézus anyjának az ünnepe. Január 1-i évkezdő szokásainkat a rómaiaktól örököltük.
Időskori agytorna
Idős korban rendkívül fontos az agysejtek folyamatos tornáztatása. Ennek egyik játékos, szórakoztató módja a sokak által kedvelt kártyajáték. A kerület több közösségi és kulturális intézményében szerveznek kártyaklubot. A Kelenvölgyi Közösségi Házban évek óta kedden 4-7-ig összejönnek a játékkedvelők, ultiznak, snapszert játszanak.
Jeles napok - Február
A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé esnek. Mivel Húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, ezért Farsang hossza változó. Vízkereszttől (jan 7.) Hamvazószerdáig tart, ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – ez is változik. Farsang húshagyókeddel végződik, amikor még néhány finom fánkot elfogyaszthatunk.
60+ kezdő zumba tanfolyam indul
Jelentkezés: 2016. február 29 - március 4. között, 9.00- 16.00 óráig a helyszínen!
60+ gyaloglóklub indul
Jelentkezni lehet: 2016. március 7 - március 11. között 10.00-13.00 óra között kizárólag személyesen az Újbudai Szenior Programközpontban (1113 Bp., Bölcső u. 3.)
60+ kezdő konditorna indul
Jelentkezés helyszíne és ideje: 2016. február 29 – március 3., 10.00-13.00 óra között az Újbudai Szenior Programközpontban (Bp. XI. Bölcső u. 3.) kizárólag személyesen
60+ FEBRUÁR HAVI PROGRAMLISTA
Speciális torna 60 éven felülieknek
Az Albert utcai Mozgáskutató és Mozgásfejlesztő Központot 2014 elején hozta létre Somodi László a Baráti Bőrlabda FC elnöke. Az intézmény nemcsak futballtehetségek felkutatásával és utánpótlás-neveléssel foglalkozik, hanem odafigyel az idősebbek életminőségének javítására is.
A 60+ Rádió 2016. február 13-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2016. február 13-i adása a Civil Rádióban
60+ gerinctorna fiziológiás labdán - kezdő tanfolyam indul
Jelentkezni lehet: 2016. február 15-19. között, 10.00-13.00 óráig
Alakul az Újbudai 60+ Ezüstkar
Ha szeret énekelni és van kedve hetente 1 órát népdalok, népdalfeldolgozások, két- és háromszólamú darabok tanulásával tölteni, akkor várjuk jelentkezését az Újbudai 60+ Ezüstkar nevet viselő most alakuló kórusba.
60+Fotótanoda indul az Alberfalvi Közösségi Házban
2009. december 2-án alakult meg Újbudán a 60+ Médiaműhely tagjainak szervezésében a 60+ Fotókör.
Hétéves múltunkat és a folyamatos, digitális fotózási ismeretek elsajátítását több, mint 30 csoportos ill. egyéni fotókiállítás bizonyítja: a volt TIT-épületben, az Újbuda Szenior Programközpontban, illetve a Deák-Diák Iskolában, a Karinthy Könyvtárban, Balatonszárszón, Szigetmonostoron és a Nyugdíjas Expón.