A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe bevonulásának ünnepe. Ehhez a naphoz kapcsolódik a barkaszentelés. E napon volt szokás a zöldágazás - a lányok a tavasz behozatalának jelképeként zöld ágakkal, énekszóval vonultak végig a falu utcáin. A „Bújj, bújj zöld ág” játék is ennek a napnak a szokása volt. Ismert még a kiszehajtás, amikor a telet jelképező felöltöztetett szalmabábut énekszóval vitték végig a falun, majd vízbe vetették, vagy elégették. a pap aztán kioszt a hívek között. ( Virágvasárnap elnevezése a római egyházban Dominicca palmarum 'pálma vasárnap', ezért mediterrán vidékeken ilyenkor pálmaágat vagy olajágat szentelnek. A pálmaszentelés szokása már a VII. században elterjedt volt Itáliában.) A megszentelt barkának gyógyító, rontásűző szerepet tulajdonítottak. Gyakorta leszúrták a földbe, azt tartva, hogy elűzi a férgeket.
A nagyhét a nagyböjt virágvasárnaptól húsvét vasárnapig terjedő utolsó hete. Jézus szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának ünnepe: keresztjárás, passiójáték, nagyheti takarítás, nagypénteki munkatilalom, feltámadási körmenet jellemzi. (Nagyböjti vasárnapok)
A nagyhét a magyar népszokások tükrében
Nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe. Ezen a napon elhallgatnak a templomok harangjai, azt tartják, a harangok Rómába mentek, ott gyászolják Krisztust. Szokás volt ilyenkor kereplővel zajt kelteni, így gondolták elűzni a gonoszt és így helyettesítették a harangokat. Nagycsütörtökön költötte el Jézus az utolsó vacsorát tanítványaival, majd ezen az éjjelen fogták el. Liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Általában magas rangú egyházi személyek mosták meg ilyenkor tizenkét szegény ember lábát.
Szintén liturgikus eredetű szokás a pilátusverés vagy égetés. A templomban a gyerekek égtelen zajt csaptak (verték a padokat), vagy a falu határában Pilátust jelképező szalmabábut égettek. Elterjedt szokás nagycsütörtökön a virrasztás, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott.
Bizonyos vidékeken zöldcsütörtöknek is nevezték, mivel ezen a napon zöld növényekből készült ételeket főztek (sóska, spenót...), a bő termés reményében.
Nagypéntek Jézus kereszthalálának és temetésének napja. Teljes a csönd e napon, szigorú böjti nap. Tojásfestés napja, amit hagyományosan csak pirosra festettek a lányok - Jézus kiontott vére okán.
A keresztények körében a bűnbánat, a mély gyász és a szigorú böjt napja. A templomokban az oltárakat letakarják, a harangok némák. Ezen a napon a passiojátékok, élőképes felvonulások világszerte ismert szokások. Rómában minden évben a Pápa közreműködésével elevenítik fel a keresztút (Via Crucis) stációit. Nagypéntekhez babonás félelmek kötődnek a paraszti életben. Tiltották az állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkákat, nem sütöttek kenyeret (mert kővé válik), nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem fontak.
A víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumnak mágikus erőt tulajdonítottak. Nagypénteken napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel kellett mosakodni, az védett a betegségek ellen. Ezt a hajnali vizet aranyvíznek nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és le is fürösztötték őket, hogy ne legyenek betegek. Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről. Tilos húst enni, az ilyenkor szokásos étrend a rántott leves, a tészta, az ecetes-hagymás hal, amit ruszlinak is hívnak, vagy éppen a tojásos, tejes ételek. Tipikus böjti ebéd a bableves és mákos tészta is. Általános hiedelem szerint nagypénteken nem sütnek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Nagypénteken nem raktak tüzet sem, kenyeret már csak ezért sem süthettek. A pénteki nap általában sem tartozik a szerencsés napok közé, nagypéntek különösen nem, hiszen a keresztény egyház szerint ez Jézus megfeszítésének emléknapja. Időjárással kapcsolatos jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. Eső esetén jó tavaszt jósolnak, ám ha nagypénteken szép az idő, akkor üszkös, rossz termés lesz. A víz, amely megtisztít, különös jelentőséggel bír ezen a napon. Úgy tartják, aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog a betegség. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak, sőt a szeplő ellenszerének. A csépai hiedelem szerint szótalan víznek kellett lennie, vagyis menet közben, sem jövet, sem közben nem volt szabad megszólalni. A nagypénteki jószágfürösztés is sokfelé volt ismert, hasonlóan egészségvarázsló célzattal.
A tisztasággal volt kapcsolatos a féregűzés is, melynek nagyszombat volt az ideje. Jászdózsán nagyszombaton reggel, mikor először szólaltak meg a harangok, a gazdasszony kiabált, miközben söpörte a ház falát: „Kígyók, békák távozzatok!" Volt, ahol a fazekakat összeütögetve még nagyobb zajt csaptak, és a férgeket jelképező szemetet söpörték ki a kocsiútra. Gyerekjátékként is fennmaradt a nagyszombati féregűzés. Haranggal, csengővel a nyakukban szaladták körbe a házat:
Kígyó, béka, távozz el a háztú,
Nagyszombaton Jézus a sírban fekszik, a várakozás napja. véget ér a 40 napos böjt, és újra megszólalnak a harangok. Legjelentősebb eseményei a nagyszombatnak a víz- illetve tűzszentelés. Katolikus templomokban a gyertyát a megszentelt tűz lángjáról gyújtják meg. Az új tűz gyújtása a remény szimbóluma is. Jellegzetes szokás még a feltámadási körmenet szombat estéjén.
Csépán úgy vélték, hogy nagyszombaton a ház körülseprésével a boszorkányokat is elhajtják. A ma is gyakorolt és közismert húsvéti nagytakarítás többnyire meszeléssel, mázolással egészült ki. Így ír erről visszaemlékezésében Vankóné Dudás Juli Galgamácsáról: „A lányok mázolták, meszelték, tapasztgatták a falakat, a padot, mely az ablak alatt állt egész nagyhéten. Ez a padka földből volt, az ablak alatt, közvetlen a fal tövében".
A húsvéti ünnepkör népi hagyományai
Tavasszal újra éled a természet, virágba borulnak a fák, a madarak fészket raknak. A hosszú téli időszak után az új élet kezdete jelentette az ember számára is a legnagyobb ünnepet.
A gazdag népi szokásvilágában felfedezhetjük az ember és környezetének teljes megújítását célzó tudatos törekvést. A városi ember számára ez napjainkban már csupán a „húsvéti nagytakarítás” formájában maradt fenn, a népi szokásvilágban azonban ez magába foglalta a négy alapelem tavaszi „megújhodását”, megszentelését is, amelyek harmonikus jelenléte magában hordozza az új élet születésének lehetőségét.
Föld elem:
A földek megszentelése a határkerülés hagyományában fedezhető fel, amikor is a nagypénteki és nagyszombati földeken való munkavégzés tilalma után, Húsvétvasárnapra virradóra bő termésért és békességért imádkozva és énekelve kivonult a falu lakossága a földekre. A határjárás egyrészt a föld és a jövőbeni termés mágikus védelmét, másrészt a birtokba vevés kifejezését szolgálta a tavasz kezdetén.
Víz elem:
A nagyszombat éjjeli ceremónia része az „új víz” szentelése. Ezzel a vízzel keresztel a pap a jövő év nagyszombatjáig, de ebből a vízből az otthonokba is került. A megszentelt vízből „ittak egészséget” az emberek, ezzel mosakodtak meg, de adtak belőle a jószágoknak is.
A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető hétfőnek nevezték Húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára. Ekkor a legények akár erőszakkal is a kúthoz hurcolták, majd vödörrel alaposan meglocsolták az eladósorba kerülő leányokat, hiszen ők adják majd tovább az életet, őket kell „életre locsolni”.
Szokás szerint három helyen locsolták meg a lányt: életre keltették szellemében (fej), lelkében (mellkas) és testében (szoknyája alá).
Tűz elem:
Húsvétkor a tüzet is „megújították” a régiek. Nagycsütörtökön eloltották a tüzet, nagypénteken nem sütöttek kenyeret. A nagyszombati szertartás során szítottak „új tüzet” a tűzszentelés szertartás alkalmával - hajdan ez volt az évben az egyedüli tűzgyújtó alkalom, ezt őrizték az év folyamán. Az első magyar összefüggő nyelvemléket, a Halotti beszédet őrző 12. századi Pray-kódex így emlékezik meg erről: „...minden házban kioltva a régi tüzet, osszák szét az új tüzet a lakosság között”.
Levegő elem:
Népi hagyományainkban a levegő elem megtisztulását felfedezhetjük a harangok nagycsütörtöki elhallgatása után a nagyszombati első harangozásban, amely a feltámadás örömhírét adja tudtul mindenki számára. Emellett nagyszombaton az éjféli harangszókor kinyitották az ablakokat, hogy a tiszta, előkészített otthonokba a friss levegővel együtt beszálljon a húsvéti áldás.
A megújult ember képes szeretettel fordulni mások felé, és életre szóló barátságot kötni. Húsvét ünnepén fölkeresték egymást a rokonok, a haragosok kibékültek egymással. A húsvétot követő vasárnap, Fehérvasárnap volt szokásban a komaválasztás, komatál-küldés, mátkálás. A nem vérrokon legények vagy lányok egész életükre testvérré fogadták egymást, a komaságot azonban mindig egyneműek kötötték.
Dömötör Tekla: Magyar népszokások és Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium könyve felhasználásával
