Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

Dietetikus hallgatók dolgoznak az Újbudai Szenior Programközpontban

Dietetikus hallgatók dolgoznak az Újbudai Szenior Programközpontban - „Az egészség az egyik legfontosabb területe a megfelelő életvezetésnek”

Ahogy több fórumon elhangzott már az Újbuda 60+ Programban idén még nagyobb hangsúlyt kap az egészséges életvitel támogatása. Ennek egyik lépése, hogy a Semmelweis Egyetem az Újbuda 60+ Programban töltött szakmai gyakorlat óraszámát a háromszorosára emelte.

Az első hallgatók 2016. február 22-26. között végeztek az újbudai szenior polgárok részére tanácsadói, felvilágosító és oktatói tevékenységet – ügyfeleink megelégedésére és örömére.

Szigorú szakmai kontroll mellett elkészültek az első egészséggel kapcsolatos szakmai anyagok, amelyeket csokorba gyűjtve az Újbuda 60+ Program várhatóan májusban jelentet meg. Az ingyenes 60+ egészségkiadványok célja, hogy minden olyan a táplálkozással összefüggő információt (pl. fogyókúra támogatása, az „E- számok és betűk” jelentése, stb.) hiteles forrásból, közérthetően praktikus és használható formában kaphassanak kézhez.

Terveink szerint az egészség másik két fontos területével, - testmozgás és lelki egészség – kapcsolatos filmek, ill. kiadványok is el fognak készülni.

Egyben felhívjuk figyelmüket a Programközpontban évek óta sikeresen működő táplálkozási tanácsadásra is, ahol kéthetente szerdán Dr. Barna Lajosné az Országos Dietetikai szakmai Tagozat vezetője fogadja az ügyfeleket. Táplálkozási problémáikra, személyre szabott tanácsot kapnak a hozzá járók, akik sokszor vissza is térnek beszámolva a változásról, vagy további segítséget kérnek.


Előzetes bejelentkezés szükséges!
(1117 Bp., Bölcső u. 3. személyesen hétköznap 8-14 óráig ügyfélfogadási időben, vagy telefonon: 06-1-372-4636)