Karácsonyi kaktusz
Ez a virág karácsonykor nyílik. Vannak rózsaszínűek, de fehér, piros és lila virágú fajták is. Trópusi növény, Brazíliában őshonos. A természetben általában az orhideákkal azonos helyeken található. Kedves karácsonyi ajándék ötlet.
60+ 2020. JANUÁR HAVI PROGRAMLISTA
A 60+ természetjárás idei programjaival frissítve 2020. január 3-án.
Szenior bajnokokat díjaztak a Gabányiban
November elején mintegy százan versengtek az Újbuda legfittebb 60 feletti bajnoka címért. A sportverseny díjátadója a Gabányi László Sportcsarnokban volt, ahol egyszerre két bajnokot avattak december 3-án.
Szenior rejtvényfejtők versenye Újbudán
A Rejtvényfejtők Országos Egyesülete (ROE) és Újbuda Önkormányzata közös szervezésében rendezték meg a XIX. Szenior Országos Rejtvényfejtő Versenyt.
Kihirdették a Szenior Ki Mit Tud eredményeit
Idén is nagy érdeklődés mellett, immár hatodik alkalommal rendezte meg Újbuda Önkormányzata az időskorúak összművészeti vetélkedőjét. Az Újbuda 60+ program keretében több mint tíz évvel ezelőtt életre hívott Újbudai Összművészeti Szenior Ki Mit Tud Fesztivál alkotói és előadóművészeti versenye a kerületben élő időseknek nyújt lehetőséget a bemutatkozásra és megmérettetésre.
Aranylakodalmak ünneplésével indult a Kerület Hete
Idén is megható eseménnyel kezdődött a Kerület Hete, a Danubius Hotel Flamencóban az aranylakodalmukat tartó idős párokat ünnepelték november 5-én.
Százéves Jordán Lászlóné Valló Sarolta
Századik születésnapját ünnepelte október 12-én Jordán Lászlóné, született Valló Sarolta, Jordán Tamás színművész édesanyja.
A 60+ Rádió 2019. december 14.-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2019. december 14.-i adása a Civil Rádióban
Egészséges innivalók
Télen kifogynak szervezetünkből a vitaminok, s a legfontosabbakról érdemes gondoskodni. A nedves, szürke időszakban jótékony lehet többek között a C-, D- vitaminpótlás. A felső légúti panaszok enyhítésére, kezelésére, de megelőzésre is készíthetünk házilag gyógynövény szirupot.
Illatpatika
Természetes légfrissítőt, illatosítót és tértisztítást végezhetünk a gyümölcsök és a gyógynövények segítségével.
Idősek Karácsonya
Idén is megrendezzük az Idősek Karácsonyát a kerületben élő 60 év felettieknek 2019. december 18-án.
MI TÖRTÉNT?
Novemberben
Kellenek a jó tanárok, az útmutatók!
Nekem ez, vagy az nem tetszik, más az ízlésem...
Mindenki került már olyan helyzetbe, hogy a művészetek területén eltért a véleménye, az igénye a másokétól. Ez általában természetes, ha és amennyiben tudatos. Hiszen attól, hogy egy színdarabról, versről, zeneműről nekem más a véleményem, nem egyezik az ízlésem másokéval, még az lehet jó műalkotás.
Spanyol nyelvet gyakorló és szerető nyelvbarátok figyelmébe (új program!)
Az Újbuda 60+ program angol, német társalgási programjait bővítve, az ügyfelek kérésére spanyol nyelvű társalgási klubot indít idén december 5-től, minden héten csütörtökön 11:00 órai kezdettel.
Ünnepváró kézműves programok (új program!)
Az ünnepek közeledtével mi sem lehet hangulatosabb annál, ha saját magunk készítjük karácsonyi díszeinket, ajándékainkat. A programra semmit nem kell hozni és nem kell különösebb kézügyességgel sem rendelkezni. Viszont a kiváló szakemberek segítsége és útmutatása, az együttlét biztos garancia, arra, hogy a hangulat kiváló lesz.
A 60+ Rádió 2019. november 16.-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2019. november 16.-i adása a Civil Rádióban
A nemzeti opera megteremtője
Erkel Ferenc zeneszerző, karmester, zongoraművész több mint 200 éve 1810. november 7-én született Gyulán, ő volt a magyar nemzeti operajátszás megteremtője.
Márton lúdja
Márton napján november 11-én feltétlenül ennünk kell libát, ellenkező esetben egész évben éhezni fogunk a népi hiedelem szerint.
Sas-hegyi 60+ klub (2019. november - december)
Az Újbuda 60+ Program szervezésében idén tavasszal új közösségi klub indult a Sas-hegyi Látogatóközpontban. A Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) és Újbuda Önkormányzata együttműködésének köszönhetően havi klub-délelőttöket szervezünk.
Környezettudatos Karácsonyi ajándékozás
Helyszín: Újbudai Önkéntes Koordinációs és Módszertani Központ (1112 Budapest, Kérő u. 3.)
Kérő utcai programokat érintő helyszínváltozás
A Kérő utcai programközpont jóga, do-in és gyógytorna foglalkozásai 2019. 11. 04. – 2019. 11.18. között a Szenior Ki Mit Tud Fesztivál kiállítása miatt más helyszínen kerülnek megtartásra!
Természetes gyógyító hatású élelmiszerek
Hallotta, hogy a fekete retek hatásos az epekő megszüntetésére?
Ez az évezredek óta termesztett, gyógyszerként is alkalmazott népszerű növény nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz, melyek kedvező hatásúak az emésztésre. Igen sok benne az A-, B-, C-, E-vitamin és tartalmaz kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, cinket, mangánt, ként, szelént, egyéb nyomelemeket is.