Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

60plusz

Testtartás és a fájdalmak

Frederick Matthias Alexander, (1869-1955) ausztrál származású előadóművész saját hangszálproblémái, rekedtsége miatt megfigyelte, hogy testtartása kapcsolatban áll betegségével. Néhány évig Shakespeare-színész volt, ám karrierjét veszélybe sodorta, hogy állandóan berekedt, elment a hangja. Mivel az orvosok nem tudtak segíteni rajta, saját maga próbálta meggyógyítani önmagát. Hosszú éveket töltött önmaga megfigyelésével tükrök előtt és annak kutatásával, hogyan tud segíteni hangi problémáin.

Mit üzen a Himnusz?  

A himnusz, mint irodalmi költemény az egyik legősibb lírai műfaj, s már az antik kultúrában megjelent. A szó görög eredetre utal, amely dicséretet, magasztalást jelent.

A fáradtságérzet hátteréről

A fáradtság jelentkezésének számtalan oka lehet. A háttérben állhatnak helytelen szokásaink, vagy túlterheltség, de egy betegség kialakulása, vagy vitaminhiány is lehet. A téli, sötét időszakban szinte természetes a jelenléte, mert a hormonműködést befolyásolja. Ekkor ugyanis a biológiai óránk működése változik. Szervezetünk tudatunktól, akaratunktól függetlenül reagál a fényre, sötétre.

A lelki eredetű betegségek

Mindannyian hallottunk már a betegségek lelki okairól. Tudjuk, hogy ha egy lelki eredetű problémánkat nem tudjuk feloldani, vagy hosszasan cipeljük azt, akkor testi betegségtünetek jelentkezhetnek. Mi ennek az oka?

Mentálhigiénés 60+ programok interneten

Az elmúlt időszak változásai, veszélyei és terhei bizony próbára tették mindannyiunk lelki egészségét. Sokan vannak, akiket kevésbé viselt meg a járványveszély, de sokan olyanok is akiknek jelenetős többletterhet okozott, nagyon nehézzé téve a mindennapokat.

Ha tartósan rossz a kedve, céltalannak, megtörtnek vagy magányosnak érzi magát, nincs kivel megbeszélni a gondjait, az elmúlt hónapok történéseit, esetleg más okból vannak lelki problémái, kérjük késlekedés nélkül jelentkezzen!

Problémáink megoldása, lelki egészségünk visszaszerzése és megőrzése nagyon fontos, főleg most!

Mit tegyek?

Nagyon szeretnénk már szabadon, biztonságban tölteni a napot, de a korlátozások miatt még kis ideig szűkebb környezetünkben ajánlatos élni. Ha már többször végig takarítottuk, átrendeztük a lakást, megfőztünk minden ételt, amire vágytunk, nincs házimunka, megfejtettük az összes keresztrejtvényt, kifogytunk az ötletekből…eseménytelen lesz az élet.
Mit tehetünk mi magunk, hogy minél jobban túléljük a nemvárt, kellemetlen időszakot?

Oldalak