Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Testtartás és a fájdalmak

Frederick Matthias Alexander, (1869-1955) ausztrál származású előadóművész saját hangszálproblémái, rekedtsége miatt megfigyelte, hogy testtartása kapcsolatban áll betegségével. Néhány évig Shakespeare-színész volt, ám karrierjét veszélybe sodorta, hogy állandóan berekedt, elment a hangja. Mivel az orvosok nem tudtak segíteni rajta, saját maga próbálta meggyógyítani önmagát. Hosszú éveket töltött önmaga megfigyelésével tükrök előtt és annak kutatásával, hogyan tud segíteni hangi problémáin.

Így jutott arra a következtetésre, hogy megfelelő testtartás elsajátítása révén hangszálai ismét hibátlan hangképzést biztosítottak számára. Miután saját magát meggyógyította, elkezdte átadni, tanítani a felismert módszerét. 1904-ben Londonba költözött, majd évekig tanított az USA-ban is, 1931-től haláláig Angliában Oktatóközpontot vezetett, ahol az Alexander Technika tanárok képzése folyt.

“Ajánlom az Alexander-technikát, mint a rehabilitáció rendkívül magas formáját. A gyenge teljesítmény, vagy betegségek sok típusa akár lelki, vagy testi, néha meglepő eredménnyel javítható azáltal, hogy a test izomzatát másképpen működtetjük.” Nicolaas Tinbergen, holland etológus, zoológus, az 1973-as orvostudományi Nobel díj nyertese

A korabeli orvostudomány is elismerte a módszert, melyet róla elnevezve Alexander-módszerként közvetítenek világszerte. Technikája a derékfájás, hátfájás, krónikus fejfájás, lumbágó kezelésére is hatásosnak bizonyult. Eredményeiről és módszeréről könyve is megjelent „Önmagunk használatáról” címmel. A módszer képes segítséget nyújtani a művészképzésben, minden nagyobb zenei és színészakadémián, az egészségügyben a prevenció és a mozgásszervi rehabilitáció területein. Az Alexander-technika alkalmazásával testünk és elménk korhatár nélkül lehetőséget kap a hatékony működésre. A helyes testtartással szabadabban mozoghatunk, megtanulhatjuk csökkenteni, vagy megszűntetni a fájdalmainkat. Ismerjük például azt a védekező reakcióját testünknek, hogy sérülések, műtétek után reflexszerűen kényszertartások jönnek létre, amivel a szervezet kompenzálni igyekszik.

Hazánkban a SOTE, a Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológiai Intézet, Budapest és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is alkalmazza a technikát. A hazai színvonalat és a továbbképzéseket az Alexander-technika Tanárok Egyesülete (ATE) garantálja. Az eredmények igazolták, hogy a technika hatékony a funkcionális egyensúly fejlesztésében, csökkentheti az idősek körében az eleséses balesetek számát, a stresszel összefüggő zavarokat, a légzésfunkciós problémáinkat, a Parkinson kór, a sclerosis multiplex, a dystonia kezelésében.

M. Alexander korát megelőzve felismerte, hogy nem választhatjuk szét a lelki-fizikai-érzelmi folyamatokat. Gondolataink és testhasználati megszokásaink összefüggnek, ezért van arra lehetőség, hogy a kényszerű szokásoktól szabadulva testtartásunkat, mozgásunkat egészségünk szolgálatába állítsuk. Az Alexander-technika könyvből nem tanulható, csak képzett tanárok tanácsai szerint sajátítható el. A módszer révén ellazulnak az izmok, a test biztonságosan, könnyeden képes működni, s nem kell félnünk a fájdalomtól. Az Alexander-technika nem gyógymód, nem gyógytorna, nem manuálterápia, hanem megtanít mozgásszerveink optimális használatára.

Készült: internetes források felhasználásával