Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 24. szerda, Ádám, Éva

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Csodálatos növények, amelyek tisztítják a szervezetet

A céklában sok vas éskálcium található. Az élénk vörös színét egy meghatározó antioxidáns, a betain adja, ami javítja a sejt szerkezetét, regenerálja a májsejteket. Ez a növény természetes méregtelenítő hatású zöldség, ami segíti az egészségünk megőrzését, gátolja a ráksejtek szaporodását, javítja a vérképződést, csökkenti a vérnyomást, helyreállítja a sav-bázis egyensúlyt.

Indul a strandszezon!

Június 15-ig kinyitnak a budapesti szabadtéri strandok! Kezdődhet a lubickolás, napozás. A főváros bővelkedik gyógyfürdőkben, hévizekben, van tehát miből választani. Az idősebb korosztály számára számtalan kedvezmény is igénybe vehető.

Érdekességek a zene és az agyműködés kapcsolatáról

Tudta, hogy a zenészek és a legalább két nyelven beszélők agya rugalmasabban, hatékonyabban működik? Kísérletek eredményei igazolták, hogy akik zenét tanultak és anyanyelvükön kívül még egy nyelvet folyékonyan beszélnek, könnyebben jegyeznek meg, memorizálnak dolgokat, gyorsabban reagálnak eseményekre.

Egészség és amit érte tehetünk

Egyre több ember koleszterinszintje kerül a megengedett érték fölé. Ezzel a laborvizsgálatok során szembesülünk, de valljuk be, akkor rögtön nem fordítunk kellő figyelmet rá. Csak amikor ellentmondásos cikkeket olvasunk a koleszterin szint csökkentésével.

Nagyjelentőségű kis ruhadarab

A fürdőruha története több ezer éves múltra tekint vissza. Már az ókorban is viseltek a maihoz hasonló ruhadarabot.

Nyárias tavasz

Márciusban még tél volt, az időjárás villogtatta fagyos oldalát. Majd hirtelen nyár lett. Több mint kétszáz éve nem volt ilyen meleg áprilisban. Sorra dőltek meg a korábbi melegrekordok. S májusban is folytatódott a szokatlanul magas hőmérsékletű, ám változékony időjárás.

Májusi nevezetes napok

Május 15 a Család nemzetközi napja –1994 óta ünnepeljük az ENSZ határozata alapján, az ünnep ráirányítja a figyelmet a család fontosságára,ami a társadalom egyik legfontosabb pillére.

Májusi eső aranyat ér

Mivel a szeszélyes, szeles április után általában a május száraz, ezért elterjedt a mondás: májusi eső aranyat ér. A növények jelentős része ugyanis hálás a csapadékért, mert a virágzás utáni időszakban sok vízre van szükség a jó termés kifejlődéséhez. Ha a napos-esős idő váltakozik, akkor jól fejlődik az eper, a hagyma, a retek, a borsó és minden más növény. Virágzik a málna, a szeder, növekszenek a kalászosok.

A Fagyosszentek

Fagyosszentek napján Szent Pongrác(†304) és Szent Bonifác (†303) ókeresztény vértanúkra, valamint Szent Szervác püspökre (†384) emlékezünk.A napok neveit viselő szentek semmivel sem szolgáltak rá sem életükben, sem halálukban, hogy ilyen szomorú dicsőségre tegyenek szert. Az is lehet, hogy kitalált személyek. Valószínűleg kapcsolódnaka rómaiak Lemuria ünnepéhez (május 9, 11, 13), mely napok a holtak ártó szellemeinek kiengesztelése, s a termésért való aggodalom járja át.

Ady Endre: Fagyosszentek

(részlet)

Lét-kérdés az aktivitás!

Korunk és korosztályunk egyik rettegett betegsége az Alzheimer-kór, amit a köznyelv főként az „időskori elbutulás” kifejezéssel határoz meg. Ettől félünk a legjobban. Az idegsejtek, agysejtek speciális pusztulásáról van szó, ami főként a 65 év feletti korosztályt fenyegeti.

Orgona ága és virága

Az egyik legelterjedtebb kedvelt virágzó bokor az orgona, amely ilyenkor, május elején borul virágba. A tavasz és a szerelem szimbólumaként emlegetett növény díszíti a kerteket, de a közparkokban, sőt az utak mentén is megtalálható.

Életfa Ünnepe

Az év egyik majdnem elfeledett kisebb ünnepe az Életfa Ünnepe, melyet Gyümölcsoltó Boldogasszony napja (a tavaszi napéjegyenlőség kezdete) és Ispiláng (a szentszellem, szentlélek, a Pünkösd) ünnepe között május elsején van.

Oldalak