Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Érdekességek a zene és az agyműködés kapcsolatáról

Tudta, hogy a zenészek és a legalább két nyelven beszélők agya rugalmasabban, hatékonyabban működik? Kísérletek eredményei igazolták, hogy akik zenét tanultak és anyanyelvükön kívül még egy nyelvet folyékonyan beszélnek, könnyebben jegyeznek meg, memorizálnak dolgokat, gyorsabban reagálnak eseményekre.

Ezért fontos a nevelésben, hogy minél hamarabb, már kisgyermek korban kapcsolatba kerüljünk a zenével, s nyelveket beszéljünk, mert ez fejleszti a szellemi képességeket és növeli a teljesítményt.

Tudta, hogy általában sokkal többet használjuk, aktivizáljuk a bal agyféltekénket, mint a jobbat? Hogy ez nem azt jelenti, mintha a jobb oldali jobb volna? Mindkét oldalnak más funkciója van, s az a jó, ha összehangolt módon működnek. Ha optimális hatásfokon működik a két oldal, akkor jól dolgozik az immunrendszer és támogatja az egészséget. A bal agyfélteke felelős a racionális gondolkodásért, a tanulásért, ismeretszerzésért. Ez működik, ha számolunk, írunk, problémamegoldó tevékenységet végzünk, logikusan gondolkodunk. A jobb agyfélteke dolgozik, ha művészeti tevékenységet végzünk, mozgunk, kreatívak vagyunk, élményeket élünk át, szabadjára engedjük érzelmeinket, fantáziálunk. Használjuk mindkét agyféltekénket!

Hallott róla, hogy lekottázták a Pi-t? A Pi a matematikában és fizikában is használt valós szám, a 3,14, mely a görög abc n betűjével jelölt számsor. Mivel ez egy irracionális szám, ezért tizedestört alakja végtelen.

Megközelítő értéke: 3,1415926535 8979323846 2643383279 5028841971 6939937510 …

David Macdonald egy különleges zongoradarabot írt úgy, hogy a Pi értékét ötven tizedesig lekottázta. Zeneszerzői technikája az volt, hogy a zongora billentyűit számértékekkel látta el.


Nagyon érdekes alkotás született a Pi lekottázásával. Hallgassuk meg!

https://www.youtube.com/watch?v=wM-x3pUcdeo&feature=youtu.be


Újbuda 60+ Program