Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 12. hétfő, Ernő

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

JELES NAPOK -AUGUSZTUS

Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.

Egyszerű szilvás lepény recept

Ezt a receptet hajdanán egy kedves kollégámtól kaptam, azóta is mindig megsütöm ha már van érett szilva. Könnyű, egyszerű, nem szokványos. Jól jön egy nyári ebédre a leves után, de szeretik a vendégeim is.

Anna-nap

Az Anna a héber Hannah és Channáh névből ered, jelentése isteni kegyelem, Isten kegyelme, de egyes értelmezések szerint jelenthet könyörületet, sőt kedvességet és bájt is. Hazánkban írásos feljegyzések szerint már a XII. században használták ezt a nevet. Az Anikó az Anna becézett alakja. A hagyomány úgy tartja, hogy Szent Anna Szűz Mária édesanyja volt, aki így az asszonyok és édesanyák védőszentjévé vált.

Zenei érdekességek

2009-ben egy olasz kutatócsoport tanulmánya kimutatta, hogy a véráramlás és a légzésritmus szinkronizálódhat a zene ütemével, ezért az egy terápiás eszköz lehet a vérnyomás szabályozásban és a szív- és érrendszeri betegségek rehabilitációjában.

Kánikulai hasznos tanácsok

Az életkor előrehaladtával egyre kevésbé működnek tökéletesen a szervezet hőségszabályozó mechanizmusai. Ezért az idősebb korosztály tagjai szenvedhetnek legtöbbet a kánikulában.

„Mesélj Nagyi”

A Kelen Civil Közösségek Házában (1119 Bp. Petzvál J. u. 42.) ősztől egy rendkívül hasznos és érdekes programot hirdettek meg. Tudjon a nagyszülő szabadon, élvezettel mesélni az unokának!

Önsegítő afáziás közösség

Közel egy éve alakult az Afázia Egyesület Budai Tagozata, amely a kerületben élő beszédnehezített sorstársak személyes épülését baráti kapcsolatok útján, közösségben segíti.

Oldalak