Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 14. vasárnap, Szeréna, Roxána

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Alakulnak a 60+ Gyalogló Program kiscsoportjai

A 60+ Program által szervezett rendszeres séta, gyaloglás rendkívül sikeres. Folyamatosan növekszik a résztvevők száma, hiszen a mozgás, a közösség a jó hangulat, a helyszínen kiosztotthasznos információs anyagok mind-mind növelik a program népszerűségét. A nyitó rendezvényen 147 fő vett részt és a többi alkalmakkal is átlagosan 60-80 fő vesz részt heti csütörtökönként 9.00-10.00 óra között a Bikás Parkban.

Mihez kezdjek nyugdíjasként, 60 év felett?

Sokan elkeserednek, amikor átlépik a hatodik ikszet. Mi lesz velem? Mihez kezdek a felszabadult időmmel? Nem szabad ebben a korban sem a kényelmes megoldást választani és begubózni az otthon melegébe.

Programajánló - Vácrátóti Botanikus Kert

Vácrátót község közepén Gróf Vigyázó Sándor 1872-ben megépítette a kastélyt, s körülötte 30 ha-osangol parkot létesített. Végakarata szerint a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került. A II. világháború alatt és különösen annak befejeztével is sokat károsodott a kert, mert nem volt gazdája.

Bazsarózsa, pünkösdirózsa

A bazsarózsa, más néven a pünkösdirózsa Eurázsiából származik, már az ókorban ismerték, kerti termesztése a középkorban kezdődött. Az ókorban elsősorban kolostorokban termesztették, virágdíszítésekhez is felhasználták, például az Úrnapja ünnepe alkalmával. Néhány európai országban ma védett növénynek számít. A kínai és japán termesztett növények csak a XIX. század elején váltak ismertté Európában, ám azóta a bazsarózsa közkedvelt kerti növény, dísznövény lett.

MÁJUS az ígéret hava

A latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő vagy férfi párja Maius volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiászok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője. Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott, s a május valóban a növekedés hónapja.

Ajánló: A Vál-völgyi Szenior Alkotóház

A Dunántúli középhegységben a Vértes-Velencei hegyvidék keleti és a Dunazug-hegyvidék nevű középtáj nyugati határán fekszik Tabajd, a kis Fejér megyei település. A természeti szépségeket és nyugalmat sugárzó falu, a környék látnivalói megérnek legalább egy kirándulást.

A kerület egyik kincse a Sas-hegy

A Sas-hegy Budapest egyik legjellegzetesebb hegye, amely különlegesi értékeket őriz a lüktető főváros felett 250 m-rel.A kopár kúpként kiemelkedő képződmény Természetvédelmi Terület,amely szinte élő múzeuma, menedéke Buda ősi élővilágának.

Az Anyák Napja története

Anyák napján felköszöntjük az édesanyáinkat, nagymamákat, megköszönve nekik mindazt a szeretetet és gondoskodást,amellyel születésünk óta elhalmoztak bennünket. Ez alkalomból először az ősi Görögországban tartottak ünnepséget tavaszonként. Kegyelettel adóztak az istenek anyja, Rhea előtt.

Oldalak