Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

60 plusz program

Pedagógusainkat köszöntjük

Június első vasárnapja 1952 óta hivatalosan is PEDAGÓGUSNAP. Ezen a hétvégén köszöntik a diákok szeretett tanáraikat. Virágcsokorral, szép szavakkal. De a legmaradandóbb az az érzés, amit az ember egy 40-50 éves osztálytalálkozón őszintén gondol róluk.

Környezetvédelem nem csak a Világnapon!

Az ENSZ 1972-ben június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította. A szervezet fő célja volt felhívni a figyelmet a világméretű környezetszennyezés következményeire, mozgósítani a megelőzésre, a szemét- és hulladékképződés mértékének csökkentésére és buzdítani a megújuló természeti energiák hasznosítására.

Pünkösd

Pünkösd ma a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, a Húsvétot követő ötvenedik nap, az egyház születésnapja. Jézus Krisztus föltámadása után negyven nappal tanítványainak szeme láttára az Olajfák hegyéről fölment a mennybe az Atyához. Az apostolok összegyűltek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra. Ez a nap az Áldozócsütörtök, mely a hívek egyszeri áldozásának, s a gyermekek elsőáldozásának is a napja. Pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe.

Kalandozások a művészetek világában

Időpont: 
2023június2010:30

A művészeti program célja, hogy megérthessük, élvezhessük és – kedvünk szerint – gyakorolhassuk a különböző művészeti ágakat. A képzőművészetek különböző ágairól szóló előadások mellett minden alkalommal lehet valami szépet alkotni – ígérik a szervezők.

Kertünk virágai

Az üdén zöldellő pázsit százszorszéptől, nefelejcstől, ibolyától tarkán virít. Szinte nap, - mint nap új virágok nyílnak, s teszik pompázatossá a kerteket, mezőket. És már bontja mézédes virágját az orgona, az írisz, a nárcisz.

Kézzel készült papírcsodák - Origami 2023.05.

Időpont: 
2023május2214:00

Az origami, a papírhajtogatás japán megfelelője, négyzet alakú papírból kiindulva készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül.

Oldalak