Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 24. péntek, Eszter, Eliza

Pedagógusainkat köszöntjük

Június első vasárnapja 1952 óta hivatalosan is PEDAGÓGUSNAP. Ezen a hétvégén köszöntik a diákok szeretett tanáraikat. Virágcsokorral, szép szavakkal. De a legmaradandóbb az az érzés, amit az ember egy 40-50 éves osztálytalálkozón őszintén gondol róluk.

Az idő múlása bár sok mindent megszépít, de az igazi értékek örökké fennmaradnak. Csak idézzük fel higgadtan, nyugodtan: mi mindent kaptunk az iskoláinktól, tanárainktól?!

Az igazi tanár mindig ott van a diák mögött, mellett, segíti, terelgeti őt a legmegfelelőbb úton. Ezt köszönte meg három évtized múlva Albert Camus is, amikor az irodalmi Nobel-díj átadón szeretettel emlékezett egykori tanárára. A jó tanító gondoskodó, szeretetre, elfogadásra neveli tanítványait, s példát mutat. Megszeretteti a tantárgyat, amihez nem mindig van kedve egy iskolásnak, tanulásra motivál, s hisz bennünk, hogy boldogulni fogunk. Meglátja bennünk a képességet, aminek fejlesztésére ő is áldozatot vállal. Áradó szeretettel, meggyőződéssel oktat minden nap ugyanúgy a hivatása szerint, nem pedig az érvényesülési tervéért, vagy pedagógiai meggyőződését hamis érdekeknek alárendelve. Hiteles, a választott pályához alázatosan hűséges pedagógusoknak jár a tisztelet és megbecsülés.

Jó volna, ha ma is lenne annyi kiváló iskola és benne elhivatott pedagógus, aki felkészíthetné a jövő nemzedékét a nem mindig könnyű nagybetűs életre!

Ezen a napon hálával gondoljunk a régi kedves tanítóinkra, a pedagógusokra, akiknek azt köszönhetjük, hogy ilyen emberek lettünk!

 

 

Karinthy Frigyes: Magyarázom a bizonyítványom

(részlet)

„Fizikából. Hát fizikából már novemberben feleltem, kérdezte a Föld mozgását, s én mondtam, hogy a Nap körül és ellipszis-alakú pályán, melynek egyik gyújtópontjában a Nap van, és ez a Newton érdeme. De akkor a mellettem ülő fiúval összetévesztett, akinek háromnegyede van a fizikából, és nekem írta be véletlenül. Akkor szóltam, a tanári kar megnézte a noteszt, mondta, hogy tényleg a Csekonics helyett írta be véletlenül, de ezt most már nem lehet kiigazítani, mert ebből neki a kormánynál kellemetlenségei támadnak, nagyon kért, hogy ne firtassam a dolgot most egyelőre, és tegyem meg neki, hogy most egyezzem bele a hármasba, év végére kijavítja jelesre, és nem is kell felelni a következő félévben. A jelest mindjárt be is vezette a születési bizonyítványomba, főigazgatói aláírással.”

 

 

Spíró György: Bada tanár úr

(részlet)

„Megtanított szeretni, tudunk hát gyűlölni is. Megtanította, mi az értékes, tudjuk tehát azt is, mindig, bármilyen élethelyzetben, mi a talmi. Megtanította nekünk az irodalomban, mi a tragédia. Képessé tett minket arra, hogy saját életünkben is érzékeljük és megéljük a tragikumot.

Teljes életet kaptunk Bada tanár úrtól.”

 

Újbuda 60+ Program

 

készült: internetes források felhasználásával