Az Újbuda 60+ program sikerei
Az Újbuda 60+ program sikerei
Kedvezményesen üdülhetnek az idősek
Simicskó István államtitkár a kerületi Fidesz irodában találkozott azokkal az idősekkel, akik sikeresen pályáztak az Erzsébet program szociális üdülési támogatására. A kormányzati program kivételesen kedvező lehetőséget nyújt azoknak a nyugdíjasoknak a pihenésre, akik már évtizedek óta nem voltak nyaralni.
A Boldog Gizella Társaság karácsonyi misztériumjátéka
A Lágymányosi Szent Adalbert Plébánián működő Szent Adalbert Misszió Boldog Gizella Társasága évek óta készül karácsonyi misztériumjátékkal. Így történ ez idén is.
A Kenderes Idős Klub is ünnepelt
Karácsonyi ünnepséget rendezett idős klubtagjai számára a Kenderes Idősek Klubja. A rendezvényre a polgármester és felesége is hatalmas ajándékos dobozokkal érkezett, hiszen személyesen hozta el nekik a kerületi iskolások által készített karácsonyfadíszeket.
60+ Médiaműhely: Váratlan ajándék
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán - a Harmadik Kor Egyeteme előadás-sorozat 2012. évi utolsó előadása volt a héten. Hammer Zsuzsa pszichológus, családterapeuta előadásának a címe: "Idősödő családtagok jelen(lét)e a családban".
A legidősebb idősek klubja
Kerületünk öt idősek klubja közül a szentimrevárosi a legrégebbi. Ma ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A vendégek között volt többek között Simicskó István, Hoffmann Tamás és Molnár László is.
Vidám dalokkal és versekkel ünnepeltek a nyugdíjasok
A Fraknó utcai Idősek Házában is köszöntötték a szépkorúakat. A jeles eseményen a finom falatok mellett a zenés-, táncos produkciókból sem volt hiány.
Az Idősek Világnapját ünnepelték a megújult FMH-ban
Újbudán idén október 3-án a megújult Fővárosi Művelődési Ház adott otthont az Idősek Világnapjához méltó ünnepségnek, ahol többeket kitüntettek az idős polgárokért végzett áldozatos tevékenységükért.
60+ kártyát kapott Placid Atya
Az ikonikus újbudai atya, bár jócskán elmúlt 60 éves, mégis most kapta meg 60+ kártyáját, melyet Hoffmann Tamás polgármester, személyesen adott át neki.
Hallókészüléket kapott a 107 éves Józsi Bácsi
Hallókészüléket kapott a hosszú évtizedek óta a kerületben élő 107 éves Pajor József. Az eszközt a VICUS Alapítvány jóvoltából, kedden adták át Józsi Bácsinak.
Generációk egymásért
Az Idősekért Díjakat is kiosztották az Idősbarát Önkormányzati Díj átadó ünnepségén az Országházban szeptember 21-én. Kerületünkből ketten vehettek át dícsérő oklevelet.
Újabb 100 évest köszöntöttünk
Kerek 100 év van Tatár Béláné, Emi néni háta mögött, aki 1912 augusztus 29-én látta meg a napvilágot. A Kamaraerdei Idősek Otthonában barátai, lakótársai és az önkormányzat küldöttei is köszöntötték születésnapja alkalmából.
A hosszú élet titka
Simáczius Lászlónét és Németh Ferencnét századik születésnapjuk alkalmából egy-egy hatalmas csokor virággal és ajándékkosarakkal köszöntötték.
60+ Médiaműhely: 60+ szemmel - a kamaraerdei Tanösvényen
Ma végre nem volt hőségriadó, ami megakadályozta volna a generációk együttlétét. Reggel kilenckor találkozott a kerület apraja-nagyja, hogy Hoffman Tamás polgármester úr megnyitója után végigjárjuk a Kamaraerdei Tanösvényt.
Szép korúak köszöntése Kelenvölgyben
A Kelenvölgyi Polgárok Köre megünnepelte a kerületben élő 80 év feletti lakókat.
60+ Médiaműhely: Tyúkok, virágok, galambok.
Csemő? Eddig még nem tudtam e hagyományokat ápoló, de a világ fejlődését is nagyon követő faluról.
Idős majális a Millenárison
Az Európai Unió a 2012-es esztendőt az Aktív időskor és a generációk közötti szolidaritás évének nyilvánította, ezen belül is április 29-ét jelölte ki a téma európai napjának. A Millenáris parkban megrendezett Nemzedékek Napja erre a fontos ügyre hívta fel a figyelmet, amely elsősorban azt mutatta be, hogyan válhat az idősebb generáció is aktív részesévé a társadalomnak.
Hét évtized kéz a kézben
dr. Jordán László és felesége Valló Sarolta 1942. április 11-én mondták ki egymásnak azt az igent, amelyhez mindvégig hűek maradtak. Ebből az alkalomból Hoffmann Tamás polgármester személyesen is köszöntötte a házaspárt. A találkozás nagyon sok szép régi emléket hozott felszínre.
Megnyitották az Aktív Időskor Európai Évét
2012 az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ezt az ünnepi évet nyitotta meg egy egész napos szakmai konferenciával.
Újbuda Bécsben rendezett idősügyi konferenciát
A Q-Ageing nemzetközi projekt vezető partnereként tartott előadást Újbuda Önkormányzata Bécsben, az "Aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve 2012" rendezvényen.
Nyugdíjas találkozót tartottak a Gyógyír XI. Kft.-ben
A kerületben lakó nyugdíjas egészségügyi dolgozók részére szerveztek találkozót február 24-én a Gyógyír XI. Kft. dísztermében. Az egykor orvosként, ápolóként, védőnőként, asszisztensként dolgozó szép korúaknak lehetőségük nyílt hangulatos beszélgetésre, a régi szép emlékek felidézésére.
Bővül a 60 plusz kártya kedvezményköre
Az idősek életkörülményein javítani kívánó 60 plusz program egyik legfontosabb pillére a 60 plusz kedvezménykártya. Ezt a lehetőséget minden 60 éven felüli igénybe veheti, a kis kártyában pedig hatalmas lehetőségek rejlenek.
Aranylakodalmat ünnepeltek
A Flamenco Szálloda dísztermébe a jól ismert esküvői indulóra vonultak be a kerületben élő idős házaspárok. A megjelentek 50 és 60 évvel ezelőtt léptek frigyre választottjukkal, most pedig úgy döntöttek, a polgármester jelenlétében szeretnék megerősíteni esküjüket. Az önkormányzat minden évben megünnepli az arany és gyémántlakodalmat tartó újbudai párokat.
100 éves bácsit köszöntöttek
Sasadi lakásában, szűk családi környezetben ünnepelte meg 100. születésnapját Dr. Sasvári Kálmán, akit Endrődi József önkormányzati képviselő egy hatalmas ajándékcsomaggal köszöntött fel. Az évszázadot megélt úr ugyancsak szépkorú, 93 éves feleségével él együtt szeretetben, békességben, immár 66 éve.
Karácsony a Keveháza utcai Idősklubban
A Keveháza utcai Idősklubban a Karácsony megünneplésére gyűltek össze a klubtagok. A ház változatos műsorszámokkal lepte meg az ide járó időseket, melyek között karácsonyi dalok, hangszeres produkciók, és betlehemi játék részletek is szerepeltek.