Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A világnapot ünnepelte a Bocskai úti idősklub

Az Idősek Világnapja alkalmából rendezett házi ünnepséget a Szentimrevárosi Idősek Klubja. Az egyik legjobban működő kerületi klub operett műsorral és finom süteményekkel kedveskedett a jelenlévőknek, akik a felújított helyiségeket is megtekinthették.

Az ünnepséget egy finom ebéddel nyitották, majd Menyhért Marika operetténekes énekelte el az idősek kedvenc slágereit. Ábrahám Katalin idősügyi tanácsnok, aki saját készítésű süteményeivel kedveskedett a klubtagoknak, elmondta, nemcsak ezen az egyetlen napon kell odafigyelni az idősekre, hanem lehetőleg az év minden napján. Az idei ősz az idősek jegyében telik: nemrég kapta meg Újbuda az Idősbarát Önkormányzat Díjat, ezzel egy időben a kerület második alkalommal adta át az Idősek Újbudáért Díjat, melyet minden évben egy hivatásszerűen és egy önkéntesen az idősekkel foglalkozó személy kaphatja meg. Idén a 60plusz programközpont koordinátora, Szalai Béláné kapta az első, míg Gál Endréné, a Katolikus Karitász munkatársa a második elismerést.Az idősklub komoly felújításon esett át, az összes vizesblokkot felújították és akadálymentesítették.