Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Q-Ageing Project

"A Q-AGEING projekt célja, hogy az öregedés problémájára hatékony megoldást keressen két fontos, egymást átfedő területen: a közszolgáltatások színvonalának javításával és azoknak az idősek szükségleteihez való hozzáigazításával, valamint a változó életstílus és a városi társadalom öregedéséből adódó új szükségleteket is előtérbe helyező új városi környezet kialakításával. Mindennek központi célja az idős lakosság nagyobb fokú társadalmi integrációja. Egy kiegyensúlyozott társadalom, amelyben az idős generáció továbbra is aktív marad, ahol az idősek számára nyújtott szolgáltatások jól szervezettek, és amely városának urbanisztikai szerkezete az idősek szükségleteit is figyelembe veszi, fontos versenyképességi tényező, amely akár egy-egy nemzetközi cég beruházási döntéseit is befolyásolhatja."

http://www.q-ageing.eu/

Általános dokumentumok

Q-Ageing in Urban Environment” projekt - Állapotfelmérés és az empirikus kutatások eredményei (Letöltéshez kattintson jobb gombbal a linkre és válassza a "Mentés másként" opciót!)

Lezárult a Q-Ageing program  

 Szakmai konferenciával zárult a Q-Ageing-minőségi időskor elnevezésű uniós program. Újbuda vezetése mellett 5 nemzet 9 önkormányzata és intézete fogott össze, hogy válaszokat találjon az idősödő társadalmak fenntarthatóságának kérdésére. A konferencia védnöki tisztségét Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vállalta magára.

Továbbra is aktív élet hatvan felett  

A XI. kerületben több, mint 40.000 nyugdíjas él. A 60+ Programról és a Q-Ageingről szóló tájékoztató előadássorozatot tartottak április 29-én, 11 órától az Újbuda 60+ Programközpontban.

Nagyikról szóló képregényeket állítottak ki  

Újbuda Önkormányzatának 60 éven felettiek számára rendezett Őszköszöntő Fesztiválja idén a minőségi időskort megcélzó Q-Ageing nemzetközi program égisze alatt zajlott. Az egészségmegőrzést, a sportos, aktív életmódot népszerűsítő programsorozat központi eseménye a "Hihetetlen nagyik" képregény kiállítás volt. A rajzos történeteken keresztül grafikusművészek, profi képregény rajzolók és amatőr piktorok mondták el a nagyvilágnak, mitől lehet élvezetes az időskor.

A nyugdíjasok egyharmada dolgozna újra  

Lezárult az a Magyarországon végzett nagyszabású kutatás, amely az idős lakosság szokásait, igényeit és társadalmi aktivitását mérte fel. Az Újbuda Önkormányzata által megrendelt tanulmány a Q-Ageing - Minőségi Időskor Városi Környezetben elnevezésű nemzetközi program keretein belül született, az eredményeket pedig maguk a kutatók ismertették Polgármesteri Hivatalban.

60+ Minőségi élet városi környezetben

Lezárult az a legnagyobb szabású magyarországi kutatás, amely az idősek igényeit és társadalmi aktivitását mérte fel. A kutatást Újbuda Önkormányzata készítette a Q-AGEING projekt és a 60+ program keretében. A kutatás eredményeiről 2009. szeptember 29-én az Újbudai Idősek Hete keretében szakmai fórumon számol be Újbuda Önkormányzata, a Q-AGEING projekt vezető partnere.

Tegnap vagy holnap?  

A kommunikációval és marketinggel foglalkozó szakemberek számára szervezett Magyar Fogyasztó 50+ II. konferencia mottója volt a címben megfogalmazott kérdés.

Lakossági kontroll a 60 pluszban

Öt partneroszág részvételével indult el néhány hónappal ezelőtt a Q-Ageing, azaz a "minőségi időskor" program, amely az elöregedő európai társadalom problematikájára kíván megoldásokat keresni azon keresztül, hogy javítja az idős emberek életkörülményeit. Újbuda, mint vezető partner ennek keretében már el is indította 60 plusz elnevezésű programját, amely egyebek mellett kedvezményeket és új lehetőségeket biztosítana a szolgáltatások, a vásárlás, a rekreáció és a kultúra területén. A hetekben pedig megalakult az Újbudai Idősügyi Tanács, amely civil ellenőrzés alatt tartja, valamint tanácsaival segíti a program alakulását.

A vén Európa  

Európa egyik legfontosabb társadalmi kihívása az öregedő népesség. A probléma megoldására 5 ország 9 városa és szervezete fogott össze egy nemzetközi együttműködés keretében. Újbuda Önkormányzata a megtisztelő "vezető partner" szerepet nyerte el, így a Q-Ageing projekt első közös konferencájára a XI. kerület egyik elegáns szállodájában került sor.