A 60+ Rádió 2015. április 12-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2015. április 12-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2015. március 15-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2015. március 15-i adása a Civil Rádióban
Újrainduló sikerprogramok az Újbudai Szenior Programközpontban!
A Bűnmegelőzési Alprogram keretében ismét várjuk azokat az időskorúakat, akik szeretnék elkerülni, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak. 2015. március 25-én 13 órától, az Újbudai Szenior Programközpontban (1117 Bp., Bölcső utca 3.) a XI. kerületi rendőr-kapitányság munkatársa tart előadást az aktuális bűnügyi kérdésekről, helyzetről, különböző bűnözői trükkökről, módszerekről és a megelőzés módjairól.
Kampány a 60+Program népszerűsítésére
Speciális szemkamerás vizsgálatban vesznek részt a 60+ program önkéntesei a Bölcső utcai Programközpontban, hogy kiderüljön mennyire hatékony az önkormányzat honlapjának 60+-os aloldala. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói kommunikációs kampánytervet készítenek a 60+-os programok népszerűsítésére.
Operett és nótaszó is köszöntötte a Nőnap ünnepeltjeit
Nóták, örökzöldek és humoros versek is helyet kaptak idén a hatvan éven felülieknek szóló 60+ Nőnapi Programok között. A kerület vezetése ebben az évben hat helyszínen köszöntötte a hatvan év feletti újbudai hölgyeket.
Ismét 60+ Nőnap Újbudán
Újbuda Önkormányzata az Újbuda 60+ Program és a KULTI szervezésében ismét megrendezi a „60+ Nőnapot” a korábbi évekhez hasonlóan. 2015. március 6-án, pénteken a Polgármesteri vezetés a kerületben élő, hatvan év feletti hölgyeket hat helyszínen és időpontban köszönti. A vendégeket virággal, ünnepi műsorral és vendégfogadással is várják.
A 60+ Rádió 2015. február 18-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2015. február 18-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2015. január 18-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2015. január 18-i adása a Civil Rádióban
Karácsonyoztak a Kamaraerdei idősotthon lakói
Karácsonyi ünnepséget rendeztek a Kamaraerdei Idősek Otthona Rupphegyi telephelyén. A fővárosi fenntartású intézményben több mint száz idős embert gondoznak, őket köszöntötte az ünnep alkalmával a polgármester és adta át nekik a kerületi gyerekek ajándékait.
Önkénteseket ünnepelt a kerület
Egész éves, önkéntes munkát ismert el az önkormányzat december 15-én. Ezen a területen jelentős szerepet töltöttek be az Újbudai 60+ program önkéntesei, elsősorban nekik köszönte meg a hivatalvezetés a közösségért önként vállalt és végzett munkát.
Karácsonyoztak a Gazdagréti idősek
Karácsonyi összejövetelt tartott december 15-én a Gazdagréti Idősek Klubja. Az esemény a nemrég kinevezett, új klubvezető szervezésében zajlott.
Albertfalván és a Keveháza utcában is karácsonyoztak az idősek
Advent idején valamennyi, a kerületben működő idősklub megtartja saját karácsonyi ünnepségét. Ezekre akár egy hónapig is készülnek a nyugdíjasok. Az ünnepségeken zenés műsort adnak elő, saját készítésű karácsonyi ajándékokkal és süteményekkel kedveskednek egymásnak. Az eseményekre rendszerint a polgármester is meghívást kap; legutóbb az albertfalvi és a Keveháza utcai klubban ajándékozta meg az időseket.
Rászoruló időseknek rendeztek karácsonyi ünnepséget
A Kelenvölgyi Polgárok Köre minden karácsonykor nagyszabású ünnepséget rendez a rászoruló időseknek a Kelenvölgyi Közösségi Házban. A szervezet egész évben támogatja a nyugdíjasokat, karácsonykor élelmiszercsomaggal, ajándékokkal és műsorral kedveskedik nekik.
60+ Szenior Országos Rejtvényfejtő Verseny - Beszámoló
60+ Szenior Országos Rejtvényfejtő Verseny - Beszámoló
Egészséges életmódra oktatták az időseket
Egészségnapra hívta a kerület időseit az önkormányzat, ahol a téli időszak egészségügyi kihívásairól, gyógyító mozgásformákról és személyes biztonságuk megőrzéséről hallgathattak tájékoztató előadásokat.
Riasztóberendezéshez juthatnak ingyen a nyugdíjasok
Kígyózott a sor az Albertfalvi Közösségi Ház bejárata előtt szeptember 29-én reggel. A kerület nyugdíjasai ingyen juthattak elektromos ajtóékhez vagy belépésjelző riasztókészülékhez.
Kilencven év felettiek születésnapoztak
Együtt születésnapoztak a Rupphegyi Idősek Otthona kilencven év feletti lakói az Idősek Világnapja alkalmából október másodikán. A legidősebb ünnepelt 105 éves volt.
Átadták a tizenötezredik 60+ kártyát
Az Idősek Világnapja alkalmából a 60+ program tagjait és önkéntes segítőit is ünnepelték a Flamenco Szállóban. Az eseményen a kitüntetések mellett átadták a 15 ezredik 60+ kedvezménykártyát.
Az Idősek Világnapját ünnepelte Újbuda
Az Idősek Világnapját ünnepelte az önkormányzat és az Újbudai Szociális Szolgálat Idős klubjai a Flamenco Hotelben. Az idős közönséget ebéddel, zenés műsorral és ajándékokkal lepte meg a kerület.
Elindult az elektromos ajtóék program
Elektromos ajtóékkel és belépésjelző riasztószerkezettel segíti az önkormányzat az idősek otthonának védelmét. Az elektromos ajtóék egy ajtó alá helyezhető szerkezet, amely megakadályozza az ajtó kinyitását, a belépésjelző riasztókészülék pedig ajtóra vagy ablakra is felhelyezhető.
Az Idősek Világnapját ünnepelte Újbuda
Az Idősek Világnapját ünnepelték az Újbudai Szociális Szolgálat nyugdíjasklubjai a Hotel Flamencoban.
A közönséget ebéddel, zenés műsorral és ajándékokkal lepte meg az önkormányzat.
Az Idősek Házában is ünnepeltek
Az Idősek Házában is ünnepeltek
Mága Zoltán hegedült a nyugdíjasoknak
Mága Zoltán hegedült a nyugdíjasoknak.
Elindultak az 50 év feletti álláskeresőket segítő újabb tanfolyamok
Elindultak az 50 év feletti álláskeresőket segítő újabb tanfolyamok.
Angol nyelvi és számítógépes tanfolyamok indulnak kezdőknek és haladóknak
Angol nyelvi és számítógépes tanfolyamok indulnak kezdőknek és haladóknak.