Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 10. péntek, Ármin, Pálma

260 éve született Wolfgang Amadeus Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart (teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart) osztrák klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus 1756. január 27 –én Salzburgban született és 1791. december 5.-én Bécsben halt meg. Idén ünnepeljük születésének 260. évfordulóját.

„Ki nem játszik, sem nem nyer, sem nem veszt.”

Játszani minden korosztály szeret, szokták mondani, hogy a játék fiatalon tart. Idősebb korban is nagy szükség van az elme pallérozására, az együtt megélt versengésekre. A kártyajáték kiváló szórakozás, műveléséhez társ, társaság kell. Nem akadály viszont a gyöngülő izomerő. A győzelemhez elég lehet a kellő időben történő összpontosítás, vagy egy kis szerencse.

Újbudai helytörténeti hírek

2016 januárjában az Etele Helytörténeti Gyűjtemény átköltözik az Albertfalvi Közösségi Házba. A Csonka János- és Karinthy Frigyes emlékszobák állandó kiállítás keretében tekinthetők meg, s külön helyiségben tablókból álló, hordozható időszaki kiállításokat is rendeznek. Bánpataki Ádám tájékoztatott arról, hogy terveik szerint ezek a kiállítások Újbuda történetének számos érdekes részletét dolgozzák majd fel a közlekedéstörténettől a hadtörténeten át a vendéglátásig.

Szenior “Ki Mit Tud” Gála az FMH-ban  

Az előadóművészeti kategóriák díjkiosztó gáláját december 25-én tartották a TEMI Fővárosi Művelődési Házban. A 80 nevezett produkció 142 előadója között a helyezéseket elérő fellépők filmvetítéssel színesített eseményen vették át elismeréseiket.

Biztonságban várhatják az idősek a karácsonyt  

A Lakásvédelmi Akcióterv keretében az Albertfalvi Közösségi Házban osztották ki a kerületi nyugdíjasoknak az elektromos ajtóékeket és a belépésjelző riasztókészülékeket december 9-én.

Együtt karácsonyoztak az idősklubok lakói  

Advent idején a kerület polgármestere és képviselői minden évben ellátogatnak az újbudai idősklubokba. A hagyománynak megfelelően idén is a kerületi iskolások által készített karácsonyfadíszekkel lepték meg a klubtagokat.

60+ kezdő zumba tanfolyam

2016január2509:00
»
2016január2916:00

Jelentkezés: 2016. január 25-29. között, 9.00- 16.00 óráig a helyszínen

Még gazdagabb újévet kívánunk!

Alig múlt el karácsony, az ünnepi illatok ma is érződnek. Még nem felejtettük el az ünnepi készülődés perceit, a bevásárlást, a sütés-főzést, az izgalmakat, kapunk-e elismerést a magunk készítette ajándékért, vagy a töltött káposztáért. Máris újabb feladatok várnak.

Szívhez szólóan…  

A Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2015. december 16-án tartotta karácsonyi hangversenyét a Szent Imre templomban. A megnyitón megemlékeztek Tamás Gergely Alajos ferences rendi szerzetesről, aki tanár és zeneszerző volt.

„Amit eszel, azzá leszel”

Az Újbudai Szenior Programközpontban a Semmelweis Egyetem utolsó éves dietetikus hallgatóinak aktív közreműködésével elindult a Táplálkozási tanfolyam.

Kellemes téli időtöltések

A téli hónapokban, a hosszú estéken az időskorúak szívesen húzódnak vissza a családi otthonok melegébe. A mindennapi kötelezettségek mellett különösen így ünnep tájékán jólesik a fűtött szobában valami kellemes szórakozást találni. Elolvasni egy könyvet, keresztrejtvényt fejteni, feltenni egy hangulatos, kellemes zeneszámot. Sokan viszont a kézműves tevékenységeket, a varrást, horgolást, barkácsolást is pihentetőül végzik. Karácsony hava arra is sarkallja a szülőket, nagyszülőket, hogy a fenyőfa alatt saját készítésű ajándékokkal rukkoljanak elő szeretteiknek.

Összefoglaló a Szenior országos Rejtvényfejtő Versenyről  

Újbuda Önkormányzata rendezésében idén 11. alkalommal tartották meg a Szenior Országos Rejtvényfejtő Versenyt. Az esemény népszerűségét jelzi, hogy a résztvevők száma évről évre emelkedik, egyre többen vállalva vidékről is a hosszú utazást a „szellemi tornán” való indulásért.

Előadás a bűnmegelőzésről

2015december0909:00

A Bűnmegelőzési Alprogram keretében ismét várjuk azokat az időskorúakat, akik szeretnék elkerülni, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.

Angol-német társalgási klub

A 60+ Program az Újbudai Szenior Programközpontban novembertől angol és német társalgási klubot szervez. A hétköznapi társalgásban gyakorolni, fejlődni szándékozók számára a két nyelv kedvelőinek heti rendszerességgel hirdettük meg a foglalkozást, melyet önkéntesek vezetnek.

Oldalak