Büntetik az avarégetést!
Az őszi kertészkedés, kerttakarítás alkalmával nagy mennyiségű zöld hulladék gyűlhet össze. Eltüntetésének módja azonban nem az, hogy alágyújtunk. Tilos a kerti hulladék égetése, ezt a tűzvédelmi előírások, rendeletek a kerületünkben is tiltják.
Becsengettek!!!
Ez pedig azt jelenti, hogy az iskolás gyerekek felügyelete, felkészítése a másnapi órákra sok nagyszülő rendszeres feladata. Nehéz a beszoktatás a hosszú szünidő után, amihez az idősebb korosztály számára sok türelem, kitartás szükséges.
KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ- Modigliani a Nemzeti Galériában
A Magyar Nemzeti Galériában október elejéig látható Modigliani- kiállítás a festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. Modigliani (1884-1920) a kubisták kortársa volt, mégsem tartozott "igazán" közéjük.
OLVASÓSZEMÜVEG - Versek őszre
Térey János, Őszi hadjárat, Jelenkor Kiadó, 2016.
Idősek Világnapja Újbudán
Újbuda Önkormányzata az Újbuda 60+ Program szervezésében már hagyományosan, idén is megünnepli az Időskorúak Világnapját (október 1).
„Egészséges és Aktív Időskor”
2016. júniusábana Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009 - 2014 keretébenindult el Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának vezetésével az „Egészséges és Aktív Időskor” elnevezésű projekt amelynek célja, hogy újabb szolgáltatásokkal javítsa az időskorúak életminőségét.
Indulnak az Újbudai Szenior Programközpont közkedvelt programjai!
Az augusztusi zárva tartás után ismét várja kedves ügyfeleit számos ingyenes foglalkozással, előadással az Újbudai Szenior Programközpont.
JELES NAPOK - SZEPTEMBER
Szeptembert repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaruval. Az ifjút szőlő koszorúzta.
Bárki zongorázhat
Az idén 14. alkalommal rendezik meg szeptember 2-11 között a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a szerző születésének 205.; halálának 130. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián.
Kisvasúttal a Börzsönyben
Kezdődik az iskola, az unokák napok óta lázasan, vagy feszülten készülődnek. Sok családban a nagyszülőkre ezzel kapcsolatban is feladatok, terhek hárulnak. Megvásárolni azt a rengeteg eszközt, ruhaneműt, amire majd szükség lesz, befizetni az első havi napközit, ebédet, időben elvinni, elhozni a nebulót az iskolából. Ez mind nagyon fontos segítség az amúgy is izgalomban lévő gyermekeknek, az elfoglalt szülőknek.
60+ Kezdő ZUMBA TANFOLYAM INDUL
Jelentkezési határidő: A helyszíneken 10.00-16.00 óráig 2016. szeptember 12-16. között
60+ GERINCTORNA FIZIOLÓGIÁS LABDÁN - kezdő tanfolyamok indulnak
JELENTKEZÉS: 2016. szeptember 12-16. között, 10.00-13.00 óráig személyesen az Újbudai Szenior Programközpontban (Bp., XI. ker., Bölcső u. 3.)
60+ NORDIC WALKING (BOTOS GYALOGLÁS) TANFOLYAM
JELENTKEZÉS: 2016. szeptember 12-16. között 10.00-13.00 óráig személyesen az Újbudai Szenior Programközpontban (cím: Bp., XI. ker., Bölcső u. 3.; tel.: 372-4636)
60+ SZEPTEMBER HAVI PROGRAMLISTA
A 60+ Rádió 2016. augusztus 27-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2016. augusztus 27-i adása a Civil Rádióban
Együtt egymásért
Legyen partnerünk az Újbuda 60+ Program törekvéseiben!
Együtt főzünk, együtt mulatunk!
A Gazdagréti Halászléfőző Verseny több évtizedes hagyományra tekint vissza. Az idén 28. alkalommal köszönti a lakótelep közössége ezzel a programmal az őszt.
Az Újbudai Szenior Programközpont szeptember 1-től ismét várja kedves látogatóit!
Szeretettel várjuk Önöket ebben az évadban is!
OLVASÓSZEMÜVEG - Tudatos politikai karrierépítés, A Winston Churchill és Boris Johnson párhuzam
Boris Johnson, A Churchill tényező, Hogyan csinál egy ember történelmet?, Akadémiai Kiadó, 2015.
Programokban gazdag év, avagy visszatekintés a 2016. első felének programjaira
Visszatekintve az idei év eltelt időszakára megelégedéssel állíthatjuk, hogy a 60+ program eddigi rendezvényei, szolgáltatásai közkedveltek és látogatottak voltak. A meglévő kezdeményezéseink mellé újak is indultak. Igaz, a kedvezménykártya tulajdonosok száma is nőtt, a február 25-i képviselő testületi ülésen átadtuk a 17.000. kártyát, amely számazóta, 500 db új kártyával növekedett.
Az állatok zenéje
Amikor szabadidőm van, rendkívül szórakoztató dolog beírni egy engem érdeklő szót, egy kérdést a Google keresőbe és utána olvasgatni. Így történt ez, amikor a zene és az állatvilág összefüggései felől tettem fel kérdéseket. Megtudtam, hogy a tudósok úgy vélik, hogy számos élőlény veleszületett zenei tudással rendelkezik. (pl. az ember, a madarak, a bálnák)
Augusztus 8. a túlfogyasztás napja
Évről-évre korábbra kerül a túlfogyasztás napja, amelytől az emberiség felélte a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. A 70-es évektől beszélhetünk túlfogyasztásról, a WWF szerint akkor ez a nap még december 28-ra esett, de az idén ez a dátum már augusztus 8-a.
Hétvégi csillaghullás
Augusztus igazán kedvező nyári hónap az esti csillagos ég kémlelésére. Ezért ne mulasszák el péntekről szombatra virradó éjjel szabad ég alatt megcsodálni a nagyszabású csillaghullást!
Készülődés a nemzeti ünnepre
Közeleg augusztus 20-a,Szent István király napja, a magyar keresztény állam alapításának ünnepe. Uralkodása idején István még 15-ét, Nagyboldogasszony napját tette ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király helyezte augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon emelték ki István testének maradványait a székesfehérvári királysírok feldúlt csontjaiból, ami egyenértékű a szentté avatásával.