Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 27. hétfő, Angelika

Idősbarát Újbuda

Derűs Tarka Percek – Karosszékből I./3. rész  

A Tarka Színpad társulata 2003-ban alakult Köllő Miklós vezetésével. Budapest első amatőr szenior színháza, elsődleges célja a színházművészet terapikus alkalmazása a korosztály számára.
A társulat az elmúlt 17 évben bemutatott darabokból online sorozatot készít az Újbuda 60+ Program ügyfelei számára.

60+ KultúrAjánló (2020.05.11-05.17)  

Olyan színházi előadásokat, filmeket, koncerteket, stb. szeretnénk Önöknek ajánlani, amelyekről hisszük, hogy nem csak megkönnyítik az otthon eltöltött időt, de új élményeket, szép pillanatokat okoznak.

Napra nap, évre év…  

Milyen nap is van ma? Sokszor nyomozni kell, hogy kiderüljön, mert mostanában összefolynak a napok.

Pedig az időszámításra már ősidőktől igény volt.

Májusi fagyosszentek  

A fagyosszentek a naptár szerint május 12-14 között a Pongrác, Szervác, Bonifác napokhoz, illetve a május 25-i Orbán naphoz fűződik. Sőt, egyes vidékeken Zsófia napját (május 15.) is fagyos napnak tartották.

Derűs Tarka Percek – Karosszékből I./2. rész  

A Tarka Színpad társulata 2003-ban alakult Köllő Miklós vezetésével. Budapest első amatőr szenior színháza, elsődleges célja a színházművészet terapikus alkalmazása a korosztály számára.
A társulat az elmúlt 17 évben bemutatott darabokból online sorozatot készít az Újbuda 60+ Program ügyfelei számára.

60+ KultúrAjánló (2020.05.04-05.10.)  

Olyan színházi előadásokat, filmeket, koncerteket, stb. szeretnénk Önöknek ajánlani, amelyekről hisszük, hogy nem csak megkönnyítik az otthon eltöltött időt, de új élményeket, szép pillanatokat okoznak.

Lesz még közös ünnep!  

A nők, az anyák ünnepnapjának kezdeményezése a 20. század elején indult világkörüli útjára, s 1914-től Egyesült Államok-beli kezdeményezésre Wilson elnök nyilvánította május első vasárnapját az anyák nemzeti ünnepnapjává.

A munka ünnepe

1886. május 1-jén a chichagói szakszervezetek sztrájkba kezdtek a 8 órás munkaidő kivívásáért. 1890-ben a tüntetések hatására Párizsban döntött úgy a II. Internacionálé, hogy ezután május 1-jét a munkásosztály nemzetközi harcos összefogásának ünnepévé nyilvánították. 1904-ben a nemzetközi felhívás hatására nőttek a munkások jogai és világszerte csatlakoztak a mozgalmakhoz. Így hazánkban is 1946 óta hivatalos ünnep ez a nap.

Derűs Tarka Percek – Karosszékből I./1. rész  

A Tarka Színpad társulata 2003-ban alakult Köllő Miklós vezetésével. Budapest első amatőr szenior színháza, elsődleges célja a színházművészet terapikus alkalmazása a korosztály számára.
A társulat az elmúlt 17 évben bemutatott darabokból online sorozatot készít az Újbuda 60+ Program ügyfelei számára.

60+ KultúrAjánló (2020.04.27-05.03.)  

Olyan színházi előadásokat, filmeket, koncerteket, stb. szeretnénk Önöknek ajánlani, amelyekről hisszük, hogy nem csak megkönnyítik az otthon eltöltött időt, de új élményeket, szép pillanatokat okoznak.

Mit tehetünk a földért?

Minden évben elérkezik a Föld Napja április 22-én, akkor mozgalmak, kampányok segítik a környezetvédelem fontosságának hirdetését. Jó esetben magunk is részt vehetünk egy-egy szemétszedésen közvetlen környezetünkben, vagy virágot ültetünk a házak elé. De mit tehetünk, teszünk még?

Oldalak