Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. péntek, Csongor

Újbuda 60+ Program


Az idősödés nem egyenlő a betegségekkel és nem szociális kérdés csupán, ezért Újbuda Önkormányzata kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ elnevezésu programját, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal, a kerület múltjának tanúiként, olyan értéket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

A 60 éven felüliek száma Újbudán eléri a 40.000 főt, a kezdeményezés a szervezeti keretek biztosításával, szervezési feladatok ellátásával, valamint különböző programok, és kedvezmények indításával járul hozzá a kerületben élő hatvan évüket betöltött polgárok életminőségének javulásához.

Beindultak a senior önkéntesek

Mint arról már többször beszámoltunk, Újbuda Önkormányzata 60 plusz elnevezéssel nagyszabású programot indított a kerületben élő 60 év feletti lakosok életminőségének javítása érdekében. A nemzetközi összefogás részeként indult kezdeményezés értelmében az idősek 60+ kártyát igényelhetnek, melyekkel üzletekben, szolgáltatásokban, valamint kulturális és rekreációs programokban kaphatnak kedvezményeket. A legfőbb cél azonban a teljes értékű időskori élet kialakítása, melynek alappillére a közösségfejlesztés. Ennek keretében önkéntes hálózat szerveződik, természetesen az érintett korosztályból.

Visszatérés a kisüzletekhez  

Jellemzően élelmiszerek vásárlásánál használják a hatvan éven felüliek a kedvezményre jogosító 60+ kártyát. A szolgáltatások és kulturális programok egyelőre még alig hódítanak ebben a körben, de ahogy nő a kártyahasználók száma, úgy színesedik a kártyához kapcsolódó szokások palettája is.

Lakossági kontroll a 60 pluszban

Öt partneroszág részvételével indult el néhány hónappal ezelőtt a Q-Ageing, azaz a "minőségi időskor" program, amely az elöregedő európai társadalom problematikájára kíván megoldásokat keresni azon keresztül, hogy javítja az idős emberek életkörülményeit. Újbuda, mint vezető partner ennek keretében már el is indította 60 plusz elnevezésű programját, amely egyebek mellett kedvezményeket és új lehetőségeket biztosítana a szolgáltatások, a vásárlás, a rekreáció és a kultúra területén. A hetekben pedig megalakult az Újbudai Idősügyi Tanács, amely civil ellenőrzés alatt tartja, valamint tanácsaival segíti a program alakulását.

Szomszédsági Önkéntes Hálózat  

Közösségfejlesztő program indult Újbudán a 60+ keretében. Albertfalváról, Gazdagrétről és Lágymányosról jelentkeztek azok az önkéntesek, akik kedvet, erőt, lendületet éreznek magukban ahhoz, hogy a hatvanon túli embereket kisebb és nagyobb közösségekbe integrálják. Belőlük alakul majd ki az a Szomszédsági Önkéntes Hálózat, amely beindítja, illetve folyamatosan fejleszti a kisebb és nagyobb közösségek tevékenységét.

A vén Európa  

Európa egyik legfontosabb társadalmi kihívása az öregedő népesség. A probléma megoldására 5 ország 9 városa és szervezete fogott össze egy nemzetközi együttműködés keretében. Újbuda Önkormányzata a megtisztelő "vezető partner" szerepet nyerte el, így a Q-Ageing projekt első közös konferencájára a XI. kerület egyik elegáns szállodájában került sor.

Kedvezményes vásárlás

Az Újbuda 60+ program egyik, idei akciója egy kedvezményes vásárlási lehetőség az Újbuda 60+ Kedvezménykártya használatával.

60+ program - Újbudán  
 

Életmódprogramot indított el Újbuda Önkormányzata a 60 évesnél idősebbek számára. Az Újbuda 60+ program olyan aktív és tartalmas életmódra ösztönzi az időseket, amelyre egyébként nem, vagy csak kevésbé lenne lehetőségük. Az első akció egy olyan kedvezményrendszer, amelyhez eddig már 120 kereskedő és szolgáltató csatlakozott.

Oldalak

LEGFRISSEBB
×