Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 10. szerda, Nikolett, Hunor

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Az állatok zenéje

Amikor szabadidőm van, rendkívül szórakoztató dolog beírni egy engem érdeklő szót, egy kérdést a Google keresőbe és utána olvasgatni. Így történt ez, amikor a zene és az állatvilág összefüggései felől tettem fel kérdéseket. Megtudtam, hogy a tudósok úgy vélik, hogy számos élőlény veleszületett zenei tudással rendelkezik. (pl. az ember, a madarak, a bálnák)

Augusztus 8. a túlfogyasztás napja

Évről-évre korábbra kerül a túlfogyasztás napja, amelytől az emberiség felélte a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. A 70-es évektől beszélhetünk túlfogyasztásról, a WWF szerint akkor ez a nap még december 28-ra esett, de az idén ez a dátum már augusztus 8-a.

Augusztus 8. a túlfogyasztás napja

Évről-évre korábbra kerül a túlfogyasztás napja, amelytől az emberiség felélte a Föld egy évre szánt, megújulni képes erőforrásait. A 70-es évektől beszélhetünk túlfogyasztásról, a WWF szerint akkor ez a nap még december 28-ra esett, de az idén ez a dátum már augusztus 8-a.

Hétvégi csillaghullás

Augusztus igazán kedvező nyári hónap az esti csillagos ég kémlelésére. Ezért ne mulasszák el péntekről szombatra virradó éjjel szabad ég alatt megcsodálni a nagyszabású csillaghullást!

Készülődés a nemzeti ünnepre

Közeleg augusztus 20-a,Szent István király napja, a magyar keresztény állam alapításának ünnepe. Uralkodása idején István még 15-ét, Nagyboldogasszony napját tette ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király helyezte augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon emelték ki István testének maradványait a székesfehérvári királysírok feldúlt csontjaiból, ami egyenértékű a szentté avatásával.

ÚJABB SZELET ÉS ÚJABB RECEPT A NEHÉZ IDŐKBŐL

Előző írásomban azt hangsúlyoztam, hogy az anyák, a háziasszonyok mi mindenben tudtak helytállni, amikor azt kellett. Az ostrom idején a mi házunk földszintjén is bedobtak egy gránátot az ablakon, a fekete folt még mindig a falon van, már azon amelyik megmaradt, mert a többi kidőlt. Úgy gondolom azt a foltot már meg is hagyjuk azon idők emlékére.

JELES NAPOK -AUGUSZTUS

Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.

Egyszerű szilvás lepény recept

Ezt a receptet hajdanán egy kedves kollégámtól kaptam, azóta is mindig megsütöm ha már van érett szilva. Könnyű, egyszerű, nem szokványos. Jól jön egy nyári ebédre a leves után, de szeretik a vendégeim is.

Oldalak