Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 9. kedd, Ádám

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

DECEMBER-VÉGI HAGYOMÁNYOK

Az ADVENT András napja után kezdődik, amikor Kisfarsang zajos ünneplésének vége szakad, és Karácsonyig tart. A szó eljövetelt jelent, az ünnep előtti várakozás, felkészülés az Úr eljövetelére. Eredete a 4. századig nyúlik vissza.

Gyaloglóprogram – Évzáró ajándékosztással

Lezárult a második félévi gyaloglás, s ez alkalommal a legaktívabb gyaloglók részvételével ünnepséget rendeztünk az Újbudai Szenior Programközpontban, december 14-én. A karácsony közeli évértékelőn dr. Molnár László alpolgármester úr is részt vett, aki beszélt a kezdetekről, a 60+ Gyalogló Program eredményeiről.

Trükkök az ünnepi előkészületekre

Közelednek az ünnepek, s a készülődés az öröm mellett sokaknak gondot is okoz. Előfordul, hogy a bevásárlásnál hosszú, kellemetlen sorban állásra is számítani lehet. Érdemes ezért jó előre gondolkodni, bevásárló listát készíteni, vagy a halat akár hamarabb, már a hét elején megvenni.

60+ Színházjáró Program év végi tájékoztató

Tájékoztatjuk a 60+ Színházjáró Program érintett bérlettulajdonosait, hogy a szervezésre rendelkezésre álló idő rövidségére való tekintettel nem érkezett erre az évre színházjegy. Az Újbudai Szenior Programközpont december 19-től zárva tart.

60+ Idősek Karácsonya 2016

Ahogy korábban is írtuk, Újbuda Önkormányzata idén is megszervezi Idősek karácsonya rendezvényét a kerületben élő 60 év felettiek részére. A rendezvényen dr. Hoffmann Tamás polgármester és dr. Molnár László alpolgármester úr köszönti a résztvevőket, illetve a különböző helyszínek karácsonyi műsorral is kedveskednek.

Új szolgáltatás indul a 60+ Mentálhigiénés Alprogramban

Decembertől „Gyógyító beszélgetés” néven elindult kortárssegítő mentálhigiénés programunk, amely során képzett önkénteseink segítenek mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nehezen birkóznak meg egy problémával (pl. rosszkedv, magány) vagy „elveszettnek” érzik magukat az élet dolgai között.

December - Karácsony hava

A 'december' szó a latin 'decem' szóból származik, jelentése tíz. Először ugyanis a Julián-naptár szerint
december a 10. hónap neve volt, csak a Gergely-naptárban lett a 12 hónap neve.
A népi kalendárium decembert Karácsony havának nevezi.

Mielőtt a függöny felmegy! - 60+ Színházjáró Program

Lezárult a 60+ Színházjáró Program 2016 - 2017. színházi évadra vonatkozó bérletvásárlási akciója. A rendelkezésünkre álló lehetőségek maximális kihasználásával hatszáz Újbuda 60+ Kedvezménykártya tulajdonos tudta megvásárolni az általa választott bérletet.

Oldalak