Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 26. péntek, István Karácsony

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

A tudatosság fokozottabb állapota - Miért ébredünk fel éjjel 3-kor?

Sokan vannak, akik az éjszaka kellős közepén, úgy 3 óra tájban rendszeresen felébrednek. Ezen általában aggódni szoktunk arra gondolva, hogy másnap fáradtak, álmosak leszünk. Többen idegesen forgolódnak attól való aggodalmukban, hogy ha felkelnek, pont ez fog velük történni másnap. Arra gondolnak, hogy a rendszeres felébredések valami rosszat sejtetnek, esetleg a betegség előjele.

Miért jó a 3-1-2 meridiántorna?

Testünket energiacsatornák, meridiánok hálózzák be. Bennük áramlik az életenergia, amely harmonikus működése biztosítja az egészséget. A hagyományos kínai orvoslás a meridiánokon elhelyezkedő pontokat kezeli. Az egészséges emberben az életenergia akadálytalanul kering, a 12 fő és a két középvonali meridiánban.

Az éjszakai felébredés okai

A hagyományos kínai gyógyítás szerint a betegségek okait kell feltárni és kezelni. Az ősi kínai orvoslás leírja, hogy a szervezet úgy működik, mint egy óra. A testünkben lévő energia utakon keresztül a meridiánokban keringő energia körforgása biztosítja a működést. A vérkeringés, az adrenalin, a különféle folyadék keringések és a lelki folyamatok változásai is ezen az elven történnek. Energiák vannak a földben és az univerzumban is.

Éljen a nyár, éljen a fesztivál!

Ha nyár, akkor fesztivál! Ez a fajta kulturális program azért is figyelemre méltó, mert bár mindegyiknek megvan a maga arculata – könnyűzene, opera, összművészet, stb – ezen belül érdekességekkel, kimagasló értékekkel igyekszik megismertetni a széles közönséget.

Magyarország tavai

Magyarország és Közép-Európa legnagyobb tava a Balaton. Területe 594 km2 .Ez a legnépszerűbb hazai nyaralóhely. A partján elterülő tájak és települések tájvédelmi, kulturális, turisztikai érdekességekben bővelkednek. Minden korosztály talál kedvére megfelelő nyaralási, kikapcsolódási, pihenési lehetőséget.

Hogyan segítsek?

A hétköznapokban minden pillanatban kerülünk veszélyes, különös figyelmet igénylő helyzetekbe. Mindennél fontosabb, hogy ennek tudatában legyünk, s mindig körültekintően járjunk el. Legyen az háztartási munka, közlekedés, vagy egyéb. Ha már megtörtént a baj, fontos, hogy minél előbb érkezzen a segítség.

Ismerkedés a vadon élő gyógynövényekkel

Már az ősi társadalmakban és a primitív népeknél is nagy becsben tartottak bizonyos növényeket és gyógyító hatást tulajdonítottak nekik. A kezdeti kultúrákban a varázslók, majd később afüves emberek, füves asszonyok jól ismerték a vadon termő fűben-fában lévő hatóanyagokat. Dédanyáink is tudták, hogy az erdő-mező fái, virágai főzetéből készült tea mely betegségekre nyújt segítséget.

Nyári napforduló

A napforduló az az időpont, amikor a Nap merőlegesen áll az Egyenlítő felett. Ilyenkor a Föld északi és a déli féltekén egyenlő hosszúságúak a nappalok és az éjszakák.

„Az élet állandó önismereti kaland” - Jókai Anna írónőre emlékezünk

Abban a szerencsében részesültem, hogy többször találkozhattam személyesen Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas írónővel. A mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, a spirituális realizmus megteremtője június 5-én, pünkösdhétfőn, életének 85. esztendejében eltávozott a földi létből.

Jöjjön el a Kérő utcába!

A Kérő utcai Programközpont megkezdte működését és szolgáltatásait az Újbuda 60+ Program keretében! Ne halogassák, látogassák bátran a meghirdetett rendezvényeket!

Oldalak