Szenvedésben, szenvedélyben született szép versek
Ady Endre Érmindszenten született 1877. november 22-én, 145 évvel ezelőtt. Az elszegényedett köznemesi, bocskoros, hétszilvafás család gyermekét jogi pályára szánta. Nagykárolyban piarista gimnáziumba járt, Zilahon volt kollégista. Az egyetemi tanulmányokat Debrecenben kezdte, ám nem fejezte be. Itt kezdett foglalkozni az újságírással, amit Nagyváradra költözésével pályául választott. Kicsapongó életet élt, nőfaló hírében állt és két végéről égette a gyertyát. A sikerek mellett ez vezetett a végzetes betegsége, a gyógyíthatatlan vérbaj beszerzéséhez egy imádott táncosnő által.
A 60+ Rádió 2022. november 12-i adása a Civil Rádióban
A Civil Rádiót csak online lehet hallgatni a www.civilradio.net és az anchor.fm/hatvanon-tul podcast oldalon!
Az adventi koszorú és a várakozás időszaka
Ősi pogány hagyomány szerint a zöld koszorú az örökkévalóságot jelképezte. A megtörhetetlen varázserőt. A régi emberek hittek a boszorkányokban, az ártó szellemekben, s ebből az időből származik a varázskör gondolata, ami szerint az minden rossztól megvédi őket. A koszorú szalmából, fűzfavesszőből, fenyőágakból készült, s vörös és arany szalagokat fontak bele. A zöld a termést, az arany a fényt, a piros pedig az életet szimbolizálta. Úgy gondolták, hogy a szent kör minden gonosz ártó szellemet elűz a háztól, ám idővel feledésbe merült ez a pogány hagyomány.
Kézzel készült papírcsodák - Origami 2022.12.
Az origami, a papírhajtogatás japán megfelelője, négyzet alakú papírból kiindulva készíthetünk állatokat, tárgyakat, díszeket, geometriai formákat, segédeszközök használatával vagy anélkül.
Problémamegbeszélő csoportfoglalkozások személyesen (2022.12.)
„Egészséges lélek 60 év felett”
Hangfürdő 2022.12.
A tibeti hangtál néven ismert rezgőtálakat ősidők óta használják a keleti kultúrákban gyógyítási, meditációs és egyéb relaxációs célokra, ellazítja az izmokat, megszünteti a belső feszültséget, ezáltal testi-lelki feltöltődést és harmóniát biztosít.
Öngyógyítás meditációval - 2022.12.01. ELMARAD!
Tisztelt Ügyfeleink!
A mai (2022.12.01.) meditációs foglalkozás a betegség miatt elmarad!
2022. DECEMBER HAVI 60+ PROGRAMLISTA
Elérhető és letölthető az Újbuda 60+ Program 2022. december havi programkínálata!
Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2022.12.05.)
Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.
Meseműhely, mesék felnőtteknek
- foglalkozás -
Meseműhely, mesék felnőtteknek (2022.11.)
- előadás -
Hangolódjunk össze újra a természettel! (2022.12.)
- ökopszichológia előadás -
Utazások a nagyvilágban (2022.12.)
- előadás -
Egy évig nászúton a világ körül
Komplex mozgásszervi állapotfelmérés (2022.12.)
Zajlik a regisztráció a 60+ program mozgásszervi állapotfelmérés novemberi és decemberi időpontjaira, akik még korábban nem vettek részt.
Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2022.11.28.)
Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.
60+ Növénydoktor (2022.11.18.) - ELMARAD!
A PROGRAM TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD!
Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2022.11.21.)
Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.
Duna-Ipoly Nemzeti Park: Évzáró vetélkedő
Összefoglaljuk az idei év előadásain és terepi programjain hallottakat és látottakat.
60+ Fotókör - Burkus Alexandra (kiállításmegnyitó)
A kiállítás címe: Földhözragadtan?
A 60+ Rádió 2022 október 15-i adása a Civil Rádióban
A Civil Rádiót csak online lehet hallgatni a www.civilradio.net és az anchor.fm/hatvanon-tul podcast oldalon!
Szenior Örömtánc 2022.11-
● SZENIORTÁNC = MOZGÁS + ÖRÖM + AGYTORNA ●
Ez nem tánciskola, ez valami egészen más!
*IDŐPONTVÁLTOZÁS!
Frissítve: 2022.11.17.
Öngyógyítás meditációval
Ázsiai legtöbb országának tradícionális gyógyászata holisztikus szemléletben tekint a betegre a betegségre ill. a betegségből kivezető útra. Ebben a szemléletben a betegség egyfajta egyensúlyzavar, nem a tünetek kezelése hozza meg a gyógyulást, hanem az egyensúlytalanság feltárása, vagyis egyensúly helyreállítása. Az ázsiai gyógyászat a testtel, mind a tudattal (vagy lélekkel) és a beteg környezetével való viszonyával egyaránt foglakozik. Ezek együttes kezelése hozza meg a gyógyulást.
Utazások a nagyvilágban 2022.11.
- előadások -
Újra komplex mozgásszervi állapotfelmérés 2022.11.
2022.11.14-től ismét van lehetőségük regisztrálni az Újbuda 60+ Program mozgásszervi állapotfelmérésének tervezett novemberi és decemberi időpontjaira azoknak, akik még korábban nem vettek részt ilyenen.
Hangfürdő 2022.11.
A tibeti hangtál néven ismert rezgőtálakat ősidők óta használják a keleti kultúrákban gyógyítási, meditációs és egyéb relaxációs célokra, ellazítja az izmokat, megszünteti a belső feszültséget, ezáltal testi-lelki feltöltődést és harmóniát biztosít.