Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 26. hétfő, Edina

Az adventi koszorú és a várakozás időszaka

Ősi pogány hagyomány szerint a zöld koszorú az örökkévalóságot jelképezte. A megtörhetetlen varázserőt. A régi emberek hittek a boszorkányokban, az ártó szellemekben, s ebből az időből származik a varázskör gondolata, ami szerint az minden rossztól megvédi őket. A koszorú szalmából, fűzfavesszőből, fenyőágakból készült, s vörös és arany szalagokat fontak bele. A zöld a termést, az arany a fényt, a piros pedig az életet szimbolizálta. Úgy gondolták, hogy a szent kör minden gonosz ártó szellemet elűz a háztól, ám idővel feledésbe merült ez a pogány hagyomány.

Az adventi koszorú története az első gyermekotthon megalapításához kapcsolódik. 1838-ban Hamburgban egy protestáns lelkész minden vasárnap istentiszteletet tartott a gyermekeknek. A Megváltó születésének évfordulójára való várakozás jelképéül fából egy hatalmas csillárt készítettek, melyre minden mise alkalmával egy gyertyát tűztek. A keréken 23 gyertya jelképezte a karácsony előtti napokat. 19 piros a hétköznapokat, 4 fehér a vasárnapokat. 1860-tól Berlinben úgy határoztak, hogy fonott fenyőkoszorúval helyettesítik a fakarikát és csak 4 gyertyát tűznek rá. Ez jelképezte az adventi vasárnapokat, s ettől fogva a lakásokban is helyet kapott a koszorú. Az első világháború után már minden német családnál helyet kapott az adventi koszorú, s az 50-es évektől Európában is hagyománnyá vált az adventi vasárnapokon történő gyertyagyújtás, s a katolikus keresztények körében is elterjedt. Három lila és egy rózsaszín gyertyát helyeztek a koszorúra, azóta is a rózsaszínűt a harmadik vasárnap gyújtjuk meg. A lila a bűnbánatot és megtérést, a rózsaszín a bűnbocsánatot és az ünnep közeledtét jelképezi. Napjainkban már sokféle koszorú készül, melyek jelzik az ünnepi várakozást, készülődést. A növekvő számú meggyújtott gyertya fénye szimbolizálja a közelgő ünnepet.

Az advent szó jelentése: eljövetel, s eredete a 4. századig nyúlik vissza. A keresztény kultúrkörben az advent időszaka a karácsonyt (december 25-ét) megelőző vasárnap kezdődik és karácsonyig tart. Advent első vasárnapja az egyházi év kezdőnapja. Harmadik vasárnap, az örömvasárnap, az Úr eljövetelének közelségét jelzi. A karácsonyi ünnepkör advent első napjától vízkeresztig (január 6-ig) tart.

 

Áldott adventet kívánunk!

 

JUHÁSZ GYULA: KARÁCSONY FELÉ

 

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

 

...Bizalmas szívvel járom a világot

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

 

...És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorúan nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen

S ne csak így decemberben.

  

 

Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya

 

Advent első vasárnapján

felgyullad egy gyertya fénye.

Melegítse át szívedet,

legyen fénylő eredménye.

 

Kezdődik a csodavárás,

ahogy egykor Jézust várták:

szeretettel, bizalommal,

a tűz lángját körül állták.

 

A megváltó tiszta fényt hoz,

szeretetet, ami éltet.

Felemel a puszta földről,

Isten fiává fogad téged.

Szeretettel tárd ki lelked,

öleld át a nagyvilágot,

kívánd azt, hogy minden ember

itt a Földön, legyen áldott!

 

 

készült: internetes források felhasználásával