Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Újbuda 60+ program

Kreatív Alkotókör - Kőfaragás  

2022június1711:00

Kézügyesség javításáért, megőrzéséért, illetve a kreatív készség fejlesztéséért kézműves foglalkozásokat szervez az Újbuda 60+ Program.

Az élő néphagyomány  

Nagyon megható, ha a ma nemzedéke őrzi a mögöttük hagyott évek tapasztalatát, hagyományait, jellemző pillanatait. Kultúránk meghatározó értéke a hagyományápolás. A múlhatatlan pillanatot hitelesen örökíti meg a népművészet, a néptánc, a népzene. A több mint hét évtizedes múltra visszatekintő Magyar Állami Népi Együttes időről-időre színpadra állítja a legnemesebb mozdulatokat, megismertet a tájegységek viseletével, életével, zenéjével. Olyan kincs van a birtokunkban, amivel csak nagyon kevés nemzet büszkélkedhet.

Két és fél évszázados egzotikus növénygyűjtemény a város közen

A Füvészkert történetének legendája egészen Mátyás királyig nyúlik vissza, ugyanis ez volt az uralkodó pesti vadaskertje, majorsága. Itt állhatott egykor a vadászkastély. Pest vármegye alispánja Szeleczky Márton az 1720-as években építette ujjá, amely még Mária Teréziát és Ferenc Józsefet is vendégül látta 1751 augusztusában. Az eredeti épület maradványainak felkutatása, elemzése a meglévő alatt ma is folyik, de a meglévő mára Festetics-vadászkastélyként vált ismertté.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2022.06.13.)  

2022június1314:00

Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

60+ Természetjárás - 2022. június  

Az időjárás és az útviszonyok függvényében a túrák változhatnak!

A túrákon mindenki saját felelősségére vesz részt! Ajánlott öltözet a túrákon: réteges, az időjárásnak megfelelő, szükség esetén esőkabát; bokatartó cipő, vagy bakancs; tízórai és víz, vagy üdítő ital.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2022.05.30.)  

2022május3014:00

Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

Ígéret hava

Május a természet megújító és fiatalító erőinek a hónapja. A meteorológusok tartják Tavaszutónak is, mivel az időjárás már jobbra fordul. A növényzet gyorsan fejlődik, minden virágba borul, s az évszak a gazdag termés reményével kecsegtet. Az év ötödik hónapját a régi Székely - Magyar naptár az Ígéret havának is nevezi, minden a növekedés, gyarapodás esélyét ígéri.

Oldalak