Idősbarát Újbuda
Újbudán az időskor nem hátrány, hanem lehetőség
A XI. kerületben élők közel negyede, mintegy negyvenkétezer ember hatvan év fölötti, ezért itt mindig kiemelt helyen szerepelt az időskorúak tisztelete, életminőségük támogatása. Az Újbuda 60+ Program, a kerület idősbarát politikájának sorvezetője olyan komplex rendszerré nőtte ki magát, amely évente átlagosan húszezer újbudait ér el programjaival és segítő szolgáltatásaival.
A Föld Napja
A környezetünk védelme mindannyiunk fontos feladata, kötelessége. Az utóbbi évtizedekben kutatók, politikusok, híres emberek is kiállnak természeti kincseink, a föld élővilágának védelme érdekében. Sürgető a tennivaló, mert a tudósok folyamatosan felhívják a figyelmet a légkör felmelegedése, az esőerdők pusztulása, a tengervizek szennyezése, az ivóvíz kiapadása káros következményeire.
A hang világnapja
1999-ben amerikai, európai fül-orr-gégészek, nyelvi- és beszéd patológusok javasolták a hang fontosságának hangsúlyozását, s ekkor határozták el a világnap megtartását, melyhez számtalan ország csatlakozott. Az első ünnep 2002-ben volt, s Magyarországon rendszeresen 2016-tól szervezikmeg a Hang Világnapját minden év április 16-án.
Tavaszi fáradtság
Elérkezett a tavasz, s ismét kitör rajtunk a tavaszi fáradtság. Álmosak, aluszékonyak, kisebb teherbírásúak vagyunk így március-április fordulóján. Ennek az az oka, hogy az immunrendszer legyengül. Fogytán vannak a vitaminkészleteink, nincs elég D-vitamin, s a pótlást nehezen tudjuk beindítani. Szerencsére egyre több lesz a napsütéses órák száma, sétáljunk, kiránduljunk minél többet friss levegőn, használjuk ki a természet nyújtotta éltető erőt!
A Költészet Napja
Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Költészet Napját. Méltó ünnep ez, amikor versekkel, irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, találkozókkal, versenyekkel idézzük fel a költészet nagy alakjait és remekműveit. Már az iskolákban is országszerte közös verseléssel ünnepelnek.
60+ Színházjáró Program (2017/2018. évad) átvehető színházjegyek listája (Frissítve: 2018. április10.)
Frissítve: 2018. április10.
Beiratkozás nyelvi- és számítógépes tanfolyamokra
Az Újbuda 60+ Program a korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is elindítja az angol-, német- és számítógépes tanfolyamokat teljesen kezdő, illetve középhaladó (a kezdő folytatása) szinten.
A 60+ Rádió 2018. március 10-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2018. március 10-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2018. február 10-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2018. február 10-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2017. december 16-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2017. december 16-i adása a Civil Rádióban
Tavaszi kerek évfordulók
50 éve, 1968. március 12-én nyerte el függetlenségét Mauritius, az Indiai-óceánban található turistaparadicsomként ismert állam, mely Madagaszkártól 800 kilométerre keletre található, s a Brit Birodalomtól függetlenedett.
Tavaszi kerek évfordulók
50 éve, 1968. március 12-én nyerte el függetlenségét Mauritius, az Indiai-óceánban található turistaparadicsomként ismert állam, mely Madagaszkártól 800 kilométerre keletre található, s a Brit Birodalomtól függetlenedett.
Tavaszi virágok
Elmúlt a tél, s reméljük, hogy az időjárás jobbra fordul. Többet süt a nap, jó esetben folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, s márciustól a természet is megújul. Újra zöldellni kezd a pázsit, s egyre több színes virág dugja ki fejét.