Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 16. vasárnap, Julianna, Lilla

Idősbarát Újbuda

Idősbarát Újbuda :

A Költészet Napja

Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Költészet Napját. Méltó ünnep ez, amikor versekkel, irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, találkozókkal, versenyekkel idézzük fel a költészet nagy alakjait és remekműveit. Már az iskolákban is országszerte közös verseléssel ünnepelnek.

Idősbarát Újbuda :

Beiratkozás nyelvi- és számítógépes tanfolyamokra

Az Újbuda 60+ Program a korábbi évekhez hasonlóan idén tavasszal is elindítja az angol-, német- és számítógépes tanfolyamokat teljesen kezdő, illetve középhaladó (a kezdő folytatása) szinten.

Idősbarát Újbuda :

Tavaszi kerek évfordulók

50 éve, 1968. március 12-én nyerte el függetlenségét Mauritius, az Indiai-óceánban található turistaparadicsomként ismert állam, mely Madagaszkártól 800 kilométerre keletre található, s a Brit Birodalomtól függetlenedett.

Tavaszi virágok

Elmúlt a tél, s reméljük, hogy az időjárás jobbra fordul. Többet süt a nap, jó esetben folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, s márciustól a természet is megújul. Újra zöldellni kezd a pázsit, s egyre több színes virág dugja ki fejét.

Egyéni gyógytorna tanácsadás

Időskorban gyakoribbá válhatnak a mozgásszervi problémák, fontosabbá válik izmaink, ízületeink védelme ahhoz, hogy mindennapi mozdulatainkat, teendőinket fájdalom és akadály nélkül végezhessük.

Oldalak