Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Májusi nevezetes napok

Május 15 a Család nemzetközi napja –1994 óta ünnepeljük az ENSZ határozata alapján, az ünnep ráirányítja a figyelmet a család fontosságára,ami a társadalom egyik legfontosabb pillére.

Május 18 az Internet Világnapja –bár az internet használata nem régi keletű, ma már szinte nélkülözhetetlen minden ember számára. 2002-ben a Nemzetközi Távközlési Egyesület kezdeményezte a nap elfogadását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága ezt a napot a digitális esélyegyenlőség napjának tekinti.


Május 19-e a Forrásvizek napja, melyet magyar kezdeményezésre 2013 óta tartunk. A megemlékezés célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatos magatartásra, a természeti kincseink megóvására, vizeink tisztántartására.

Május 20-a a Méhek világnapja. Szlovénia kezdeményezésére 2017-ben fogadta el az ENSZ.


Május 20-21 Pünkösd napja, amely a keresztény egy ház egyik legnagyobb ünnepe. Ez változó ünnep, a Húsvét utáni ötvenedik napon kezdődik. Elnevezése a görög „pentekosztész” ötvenedik szóból ered. A keresztény egyház tanítása szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek e napon leszállt az apostolokra. Ez a mozgó ünnep alkalmas a tavaszi és nyári napforduló ősi szokásainak és hiedelmeinek a továbbvitelére. (pl Pünkösdi királyválasztás; királynéjárás; zöldághordás; harmattal való mosakodás; mátkálás;

Május 22-én van a Biológiai sokféleség (biodiverzitás) nemzetközi napja. 2000-ben határozta el az ENSZ, hogy meg kell őrizni a biológiai sokféleséget, a természetes élőhelyeinket. Sajnos a felelőtlen emberi tevékenység következtében sok faj tűnik el, ez a célkitűzés nem valósul meg. A káros folyamatok mérsékléséért sokat tehet az oktatás, ismeretterjesztés, a környezettudatos magatartás. Napjainkban földünkön 8,5 millió növény- és állatfaj él, de a felfedezésre várók száma ennek tízszerese. Sok fajt fenyeget a kihalás veszélye, de szerencsére az áldozatos kutatómunkának köszönhetően folyamatosan fedeznek fel a tudósok újakat is. „A változatosság gyönyörködtet” – tartja a mondás, de ezen túl a biológiai sokféleség megőrzése létszükséglet az élet, a körforgás fenntartása érdekében.


Újbuda 60+ Program