Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 13. szombat, Kornél

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Igazolványt és mobilt kaptak az önkéntesek  

Az önkormányzati  60 plusz programban már jó ideje önkéntes nyugdíjasok is dolgoznak, akik a magányos, vagy csökkent cselekvőképességű időseket segítik a mindennapokban, és igyekeznek őket  közösségekbe kovácsolni. Most ezek a szomszédsági önkéntesek kaptak hivatalos igazolványt és mobiltelefont a könnyebb kapcsolattartás érdekében.

Rejtvényfejtő verseny időseknek  

Ha megkérdeznénk az utcán szembejövőt, hogy szerinte mivel töltik szabadidejüket a nyugdíjasok, biztosan a válaszok között lenne a kötögetés, a sakk, és a rejtvényfejtés. Az önkormányzat ez utóbbi szellemi sportot intézményesítette egy rejtvényfejtő klub elindításával és egy országos verseny megszervezésével.

Átadták a tízezredik 60 plusz kártyát  

A kerületi idősek szabadidős programjait szervező szomszédsági önkéntesek, nyugdíjasokkal foglalkozó civil szervezetek, és a 60 plusz Médiaműhely tagjai vettek részt azon a Kerület napi ünnepségen, melyen Hoffmann Tamás polgármester a tízezredik 60 plusz kártyát adta át egy újbudai lakónak. Az önkormányzatnak a különböző kedvezményekre jogosító kártya népszerűsítésére jó ideje nem kell nagy energiákat fordítani, hiszen a szóbeszédnek köszönhetően gyorsan terjed a híre.

Oldalak