Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 13. szombat, Kornél

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

A leggyorsabb hírforrás – a 60+ Program facebook oldala

2016 február végén indítottuk útjára az Újbuda 60+ Program Facebook oldalát, amelyet az elmúlt időszakban egyre többen keresnek fel napi rendszerességgel! Kérdőíves felmérésünk szerint sokan vannak, akik naponta háromszor is felcsatlakoznak az internetre, melyet elsősorban böngészésre, levelezésre, napi hírekben való tájékozódásra és közösségi oldalak látogatására használnak.

Tudatos egészségmegőrzés

60 év felett több figyelmet, időt kell szentelni az egészségnek. Ilyenkor tavasszal egyre fáradtabbak leszünk, szervezetünket nehéz az elegendő és megfelelő vitaminforráshoz juttatni. Könnyen megfázhatunk, mert nem könnyű a szeszélyes időjáráshoz öltözni, vagy éppen a gyengébb ellenálló képességű kortársaktól könnyen elkaphatjuk a fertőzéseket. Javítja állóképességünket, egyensúlyban tartja életfunkcióinkat a sok mozgás, a helyes táplálkozás.

„Az élet közösségben zajlik” - 60+ amatőr színjátszók produkciója a MU Színházban

Újbuda szívében, a MU Színházban egy rendkívül érdekes és hasznos kísérlet folyik, melynek célja három helyi civil kisközösség közreműködésével egy nagyszabású közösségteremtő projekt megvalósítása. 2015/2016-os évadban a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével a kerületi 60+ korosztályból szerveződött amatőr színtársulat ennek keretében mutatta be április 16-án „Ezüstlakodalom” c. a párkapcsolatok sokszínűségével, buktatóival, sokszor tragikomikus élethelyzeteivel foglalkozó előadását.

Tematikus okoseszköz és számítógépes tanfolyamok indulnak a kerületi 60 év felettiek részére

2016május0209:00
»
2016május0613:00

Napjainkban egyre nagyobb teret hódítanak a különböző okoseszközök és közösségi felületek, így megnőtt az időskorúak körében is az igény arra, hogy ők is magabiztosabb felhasználói legyenek azoknak. A felmerülő igények teljesítésére az Újbuda 60+ Program ismét indít az Android rendszerrel és alapalkalmazásokkal, a Viber csevegőalkalmazással, Facebookkal valamint a Google szolgáltatásaival kapcsolatos tanfolyamot az Újbudai Szenior Programközpontban.

Felhívás - önkéntes segítőket keresünk új, mentálhigiénés programunkba

A 60+ Mentálhigiénés Alprogram most induló új szolgáltatásához olyan kerületi, 50 év feletti polgárokat keres, akik szívesen folytatnának „segítő beszélgetéseket”, kellően empatikusnak, figyelmesnek, segítőkésznek és aktívnak érzik magukat ahhoz, hogy ilyen módon segítsenek más, hatvan év feletti társuk lelki problémáján.

Elindult a 60+ Gyalogló Program!  

Április 14-én 9 órakor a Bikás parkban - az egykori Lengyelpiacnak helyet adó, - Vahot utcai parkoló közelében fekvő zöld területen 147 lelkes érdeklődő részvételével Dr. Hoffmann Tamás polgármester úr hivatalosan is elindította az Újbuda 60+ Program új kezdeményezését.

Ünnepelt költőóriások

Áprilisban ünnepeljük Juhász Gyula születésének 133., halálának 79., és Tóth Árpád születésének 130. évfordulóját.

60+ Gyalogló Program /tájékoztató/

2016április1409:00
»
2016május1212:00

A program célja a gyaloglás, mint az egyik legolcsóbb és legjobb mozgásforma megismertetése, örömteli, aktív és közösségi mozgásprogramként történő szervezése az időskorúak életminőségének javítása érdekében.

Teniszezők és teniszezni vágyók figyelmébe!

Az Újbuda 60+ Program teniszprogramok indításához várja a már azok érdeklődését, akik a tenisz sportággal kívánnak megismerkedni, vagy már esetleg ismerik, gyakorolják a világ egyik legismertebb sportját.

Oldalak