Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 24. szerda, Ádám, Éva

Újbuda 60+ Program

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Induljon az éve aktívan!

Ismét eltelt egy év! Azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy: megint öregebbek lettünk egy évvel. Pedig ez csak részben igaz. Az idő folyamatosan telik-múlik, maga mögött hagyva értékes, emlékezetes perceket. Tulajdonképpen ez éppen alkalmas pillanat, hogy újévi fogadalmat tegyünk: többet fogunk törődni magunkkal!

„Legyen a zene mindenkié”

Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából 2017 Kodály emlékév. Megemlékezések hosszú során ismerkedhetünk meg a Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató életével, munkásságával. Nézzük meg, hogyan is képzelte ő, hogy legyen a zene mindenkié!

Közös élmények a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében

Az Újbuda 60+ Program a Duna-Ipoly Nemzeti Park Sas-hegyi Látogatóközpontjának munkatársaival évek óta tartó jó kapcsolatot épített ki. Ebben az évben havi egy kiránduló terepi program és egy kedvcsináló felkészítő program állt az időskorúak rendelkezésére.

Hagyományosan, de könnyedén

Az esztendő csak telik, telik…már megint itt van Karácsony. A készülődés mindig izgalmas, idejében meglesz-e minden, elkészülnek-e a sajátkezűleg gyártott ajándékok, mekkora sor lesz a piacon, mikor vegyük meg a halat?

Tematikus számítógépes tanfolyamok indulnak

November végétől újra indítunk számítógépes tematikus tanfolyamokat. Ezekre általánosságban az a jellemző, hogy egy-egy adott témában nyújtanak segítséget a számítógépet, okostelefont, vagy tabletet használók számára.

Márton lúdja, november 11-én, Márton napján

Szent Márton a koldusok, katonák, ló- és lúdtartók, a szőlőművelők, kádárok védőszentje. Több legenda fűződik a nevéhez. Állítólag szerénységből ki akart térni a püspökké választás alól, ezért a ludak óljába bújt. Ám azok hangos gágogásukkal elárulták.

Az alkotás öröme

Az alkotó tevékenység különös energiákat szabadít fel az egyénben és azon kívül, hogy az önkifejezés egyik legjobb módja, rendkívül jó hatással van az agyi működésre. Hozzájárulhat a kreativitás növekedéséhez, a gondolkodás befolyásolásához, az aktivitáshoz, általában a pozitív életszemlélethez.

A zene terápiás hatása

A zeneterápia egy olyan módszer, ahol a terapeuta a zene alapelemeit– a hangot, a ritmust, a dallamot, a harmóniát – eszközként használja fel a terápia során. A zeneterápiával befolyásolni tudják az egyének és közösségek megismerés, az érzékelés, a gondolkodás, a lelki folyamatok során szerzett tapasztalatait, oldani lehet a fizikai és érzelmi blokkokat, kedvezően befolyásolható a kommunikáció, a tanulás, a társas kapcsolatok alakulása.

Requiem a halottaink emlékére

Wolfgang Amadeus Mozart életét és halálának körülményeit is titkok, legendák övezték. A bécsi klasszikus zenei kor egyik kimagasló zeneszerző egyénisége rövid, egy hónap híján alig harminchat életévében maradandót alkotott az utókor számára. Műveit szívesen játsszák és hallgatják napjainkban is.

Oldalak