Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

60+ Program

A jazz muzsika ikonikus alakja  
 

A jazztörténet egyik kiemelkedő alakja Luis Amstrong, jazztrombitás, zenekarvezető, énekes 1901-ben született az USA-ban New Orleansban.

USZOSZ Örömtánc - rendezvénysorozat Újbudán

Az Újbudai Szociális Szolgálat a Ne-Felejcs Szenior Örömtánc Csoporttal és az Újbuda 60+ Program Szenior Örömtánc Csoporttal összefogva „Flashmob” programot szervez az alábbi helyszíneken és időpontokban.

 

Nyári szünet 2021.  

2021. augusztus hónapban az Újbudai Szenior Programközpont (1117 Bp., Bölcső u. 3.) zárva tart.
Nyitás: 2021. szeptember 1. (szerda)

A Kérő utcai programközpont változatlanul nyitva tart és a telefonos ügyfélszolgálat (372-4636) is az érdeklődők rendelkezésére áll minden hétköznap 9:00-14:00 óra között.

Nyári kertgondozás  

A nyár nem szokványos arcát mutatja, nagy a hőség, váratlan és heves zivatarok zavarják a kertünk folyamatos karban tartását is. Sok helyütt egészen kiégett a növényzet a perzselő napsütésben, másoknál elverte a jég a termést. Melyek a legfontosabb kerti munkák így júliusban?

A sokoldalú kapor  

A kapor rendkívül hasznos gyógy- és fűszernövény, amely most elárasztja a veteményeskertet.

Az Újbuda 60+ Program szolgáltatásainak és programjainak igénybevételekor betartandó járványügyi szabályok

Az Újbuda 60+ Program Kérő u. 3 és Bölcső u. 3. cím alatt működő két központja a járványhelyzetre vonatkozó szabályok visszavonásával kinyitásra kerültek, az idősek védelmében hozott alábbi szabályok betartatásával.

Kérjük Önöket, hogy továbbra is kövessék és figyeljék hivatalos Facebook, illetve weboldalunkat, hogy a programokat, további információkat, híreket, tájékoztatásokat első kézből és a lehető leghamarabb kaphassák meg.

Kirándulás a Várbarlangba  

2021július2909:00

A Budai Vár alatt húzódó, több mint 3 kilométer hosszú barlangrendszer azon részeit lesz lehetőségük megtekinteni, amelyeket a látogatók elől eddig elzártak.

A magyar nemzeti opera megteremtője  

Június 15-én volt 128 éve, hogy elhunyt a magyar nemzeti opera megteremtője, Kölcsey Himnuszának megzenésítője Erkel Ferenc. A verbunkoszene jelentette számára a hagyományos alapot, amellyel fiatal zenészként kolozsvári tanítóskodása idején ismerkedett meg. Itt találkozott a népies muzsikával, s ennek talaján az olasz opera sajátosságai szerint születtek legnagyobb operái. Szerzeményeiben ötvözni tudta a zenei hagyományokat az európai vívmányokkal.

Oldalak