A 60+ Rádió 2017. november 18-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2017. november 18-i adása a Civil Rádióban
A 60+ Rádió 2017. november 18-i adása a Civil Rádióban
Idén tizennyolc aranylakodalmas pár erősítette meg korábbi házassági fogadalmát az Évtizedek Újbudán rendezvényen. A hivatalos ceremónia Hoffmann Tamás polgármester és felesége, Hoffmann Diána vezényletével zajlott, a vendégeket Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntötte.
Rendhagyó módon, közös összejövetellel ünnepelték a kerület nyugállományú katonáit kerek évfordulós születésnapjuk alkalmából. Az önkormányzat dísztermében tartott eseményen az ünnepeltek néhány kedves szó kíséretében átvehették a szervezőktől a Simicskó István honvédelmi miniszter által aláírt okleveleket, valamint a külön erre az alkalomra készített ajándékcsomagokat.
Harminc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit vendégei előtt a Szent Imre Idősek Klubja. A jeles évfordulót az Idősek világnapjához kapcsolódóan színes nosztalgiaműsorral ünnepelték a klub dolgozói, tagjai és a kerület vezetői.
Két előadáson, több mint kétezer néző előtt zajlott az Idősek világnapja fő eseménye, Mága Zoltán hegedűművész koncertje, amelyen az Újbuda időseiért címeket is átadták. A Budapest Kongresszusi Központban tartott rendezvény házigazdái Simicskó István országgyűlési képviselő, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere voltak.
Az aktív időskor jegyében rendezett konferenciát Újbudán az Ezüstnet Internetező Idősek Országos Egyesülete. A 2007-ben alapított szervezet székhelye a Budapesti Művelődési Központ (BMK), ahol a tanácskozást is tartották október 10-én. A konferencián Farkas Krisztina önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket.
Az Idősek Világnapja alkalmából színes műsorral, programokkal a Gazdagréti Idősek Klubjában és az Újbudai Idősek Házában is október 3-án.
Az Idősek Világnapja alkalmából beszélgettek az elmúlt időkről az Albertfalvi Idősek Klubja tagjai és vezetői, valamint Hoffmann Tamás polgármester, Molnár László alpolgármester és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő.
Az újbudai Gyalogló idősklub mintájára országos program indul az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából – jelentette be Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a kerületben.
A Keveháza utcai Idősek Klubjában tartott ünnepséggel kezdődött Újbudán az Idősek Világnapja. A programon az irodalom került fókuszba.
November végétől újra indítunk számítógépes tematikus tanfolyamokat. Ezekre általánosságban az a jellemző, hogy egy-egy adott témában nyújtanak segítséget a számítógépet, okostelefont, vagy tabletet használók számára.

Szent Márton a koldusok, katonák, ló- és lúdtartók, a szőlőművelők, kádárok védőszentje. Több legenda fűződik a nevéhez. Állítólag szerénységből ki akart térni a püspökké választás alól, ezért a ludak óljába bújt. Ám azok hangos gágogásukkal elárulták.

Az alkotó tevékenység különös energiákat szabadít fel az egyénben és azon kívül, hogy az önkifejezés egyik legjobb módja, rendkívül jó hatással van az agyi működésre. Hozzájárulhat a kreativitás növekedéséhez, a gondolkodás befolyásolásához, az aktivitáshoz, általában a pozitív életszemlélethez.