Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 7. hétfő, Apollónia

Idősbarát Újbuda

Elindult a Senior Capital

Megtartották az idősek életminőségén javítani kívánó Q-Ageing program folytatásaként is emlegetett Senior Capital projektindító munkaértekezletét.

A legidősebb idősek klubja

Kerületünk öt idősek klubja közül a szentimrevárosi a legrégebbi. Ma ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A vendégek között volt többek között Simicskó István, Hoffmann Tamás és Molnár László is.

Az Idősek Világnapját ünnepelték a megújult FMH-ban

Újbudán idén október 3-án a megújult Fővárosi Művelődési Ház adott otthont az Idősek Világnapjához méltó ünnepségnek, ahol többeket kitüntettek az idős polgárokért végzett áldozatos tevékenységükért.

60+ kártyát kapott Placid Atya

Az ikonikus újbudai atya, bár jócskán elmúlt 60 éves, mégis most kapta meg 60+ kártyáját, melyet Hoffmann Tamás polgármester, személyesen adott át neki.

Generációk egymásért

Az Idősekért Díjakat is kiosztották az Idősbarát Önkormányzati Díj átadó ünnepségén az Országházban szeptember 21-én. Kerületünkből ketten vehettek át dícsérő oklevelet.

Újabb 100 évest köszöntöttünk

Kerek 100 év van Tatár Béláné, Emi néni háta mögött, aki 1912 augusztus 29-én látta meg a napvilágot. A Kamaraerdei Idősek Otthonában barátai, lakótársai és az önkormányzat küldöttei is köszöntötték születésnapja alkalmából.

A hosszú élet titka

Simáczius Lászlónét és Németh Ferencnét századik születésnapjuk alkalmából egy-egy hatalmas csokor virággal és ajándékkosarakkal köszöntötték.

60+ Médiaműhely: Szomszédolt a gyaloglóklub

Igaz, hogy a kerületi hivatalos gyaloglótúráknak vége - de nem Gazdagréten. Nem volt könnyű a hőséghullámok között találni egy olyan napot, amikor ismét elindulhattunk, de sikerült.

Oldalak