Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Téli hagyományok, népszokások

          

ADVENT

Advent a karácsonyi előkészület négyhetes időszaka. Az advent időszakában tilos volt a zajos mulatság, tánc, lakodalom. Olyan jeles napokat foglal magában, amelyekhez termékenységvarázslás, termés-, időjárás-, férj-, sőt haláljóslás is kapcsolódott. Az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét mind a földművelésben, állattartásban, mind pedig az emberek egyéni életében.Hozzátartozott ehhez a gonosz, rossz szellemek, a boszorkányok elhárítására, elűzésére vonatkozó számtalan eljárás is, például Luca-napkor.Az advent időszakában készültek fel a betlehemesek, kántálók, ostyahordók és egyéb karácsonyi játékok előadói. Némely vidéken már advent idején megkezdődött a kántálás és a betlehemezés.


DECEMBER 4. BORBÁLA NAPJA

Ezen a napon nem nyúlnak a rokkához, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának.Nem szabad varrni, akárcsak Lucakor, mert bevarrnák a tyúkok fenekét. Borbála-napkor is jártak kotyolni a fiúk. (a fiúk járták a házakat, bőségvarázsló verset mondtak) Ezen a napon nem volt szabad söpörni, mert elsöpörnék a szerencsét. Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató, ha mégis odatévedne, seprűvel verik ki. A boszorkányok rontása miatt tilos ezen a napon ruhadarabot kinthagyni. Az ajándékozás, kölcsönzés is elvinné a szerencsét a háztól. Javasolt tevékenységek: tollfosztás, egyes baranyai falvakban a borfejtés. Ekkor csíráztattak búzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósol. Ugyancsak e napon is szoktak gyümölcságat vízbe tenni, hogy karácsonyra kizöldülve a leány férjhezmenetelére jósoljon. Más helyeken, ha karácsonyig kihajtott, a következő év jó termésére jósolt.


DECEMBER 6. SZENT MIKLÓS NAPJA

Ezen a napon érkezik a Mikulás és a krampusz –az ajándékozó és számonkérő figura.

Szokás volt a Miklós-napi alakoskodás. E napon a legények, sőt nős férfiak bekormozott arccal, kifordított bundában láncot csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a nagyobb lányokat is.Szent Miklós püspök napja előtt való este, vagy éjszaka különféle öltözetekben, álarcokbanházrul-házra járnak, a háziaktól ajándékot kaptak. A Láncos Miklósnak nevezett alakoskodókfelkeresték a tollfosztót.

A Mikulásnak tett ígéret után teszik az ablakba a lábbelit a gyerekek. Úgy tartják, hogy ilyenkor már jön a havazás: „Miklós megrázta a szakállát”A Miklós-napi időjárás mutatja meg a karácsonyit.


Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/07/182.html


60+ Program