A temesvári csata után az 1848-49-es magyar szabadságharc leverése egyre nyilvánvalóbbá vált, így a magyar honvédsereg 1949. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert. A történtek miatt a hadbíróság kegyetlen megtorlására számíthattak a tisztek és tábornokok.
Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, melyet Ferenc József parancsára Haynau, Magyarország teljhatalmú kormányzója rendelt el. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítéltek, de a kormányzó Lázár Vilmos főtiszt, Gróf Dessewffy Arisztid tábornok, Kiss Ernő tábornok, Schweidel József tábornok ítéletét a hadbíróság előterjesztése után különleges kegyelemből a tisztekhez méltó golyó általi halálra változtatta. Kötél általi halállal halt Lovag Pöltenberg Ernő tábornok, Török Ignác tábornok, Lahner György tábornok, Knezich Károly tábornok, Nagysándor József tábornok, Gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok, Aulich Lajos tábornok, Damjanich János tábornok és Gróf Vécsey Károly tábornok. Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, így őt akasztották utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, ám Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ezért Damjanich holttestéhez lépett és megcsókolta a kezét.
1849 augusztusa és 1850 februárja között Aradon még további három honvédtisztet végeztek ki ebben az időben. Ormai Norbert honvéd ezredest, Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát és Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott. Ugyanilyen fontos megemlékezni Gróf Batthyány Lajos az első független felelős magyar kormány miniszterelnökének haláláról, akit az aradi vértanúkkal egy időben Pesten, a mai Szabadság téren végeztek ki. És ez a sors jutott még további 20 magas rangú honvédtisztnek is. Több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, ezek nagyobb részét azonban kegyelemből húszesztendei várfogságra változtatták. A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek el. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát és Táncsics Mihályt. Végül pedig több tízezer honvédtisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe. A kegyetlen megtorlások ellenére a nemzetben tovább erősödött a szabadság és a függetlenség eszméje. Az ország elindult a polgári fejlődés útján.
Az aradi vértanúkra való emlékezés 1867-től, a kiegyezés után október 6-án nyilvánosan országos gyásznappá vált. 1890-től minden ünnepen a pesti közönség a Vigadóban felállított Edison-féle fonográf hengerről hallhatta Kossuth Lajos megemlékező szónoklatát az aradi hősökről:
„A világ bírája, a történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül; engem, ki nem borulhatok le a Magyar Golgota porába, engem október 6-a térdeimre borulva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyújtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a Magyar Nemzethez zeng. Úgy legyen Amen!”
Kossuth Lajos, Torino, 1890. szeptember 20.
Erről az eseményről a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk meg minden évben. Emlékezzünk a hősökre!
Készült: internetes források felhasználásával
