Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 20. hétfő, Vendel

Archív

60+ Médiaműhely: Gazdagréti séta Sacival  

nyugdíjas csoport
Ismét új újságírót köszönthetünk sorainkban, de a nevét látva sokan rájönnek, hogy ismerősről van szó. Gálné Böbe - a gazdagréti önkéntesek lelke - most színes tudósítással jelentkezik. Egyéniségét ismerve, régóta agitáljuk sorainkba - a mostani hangulatos írása biztosan meggyőzi olvasóinkat is, hogy köztünk a helye (szerk.).

60+ önkéntesek az idősek szolgálatában

Az egyik legfontosabb cél idős korban (is) az emberi kapcsolatok megtartása, a magány, egyedüllét elkerülése, amely leginkább az egyedül élő időseket sújthatja.

Teadélután a kelenföldi nyugdíjasoknak  

Kellemes teadélután a kelenföldi nyugdíjasoknak november 22-én  teadélutánra voltak hivatalosak Kelenföld nyugdíjas lakói a Sopron úti Domokos Pál Péter Általános Iskolába. A szervezők forró teával és - az egyik Fehérvári úti pékség tulajdonosának jóvoltából - friss süteményekkel várták a vendégeket, akik zsúfolásig megtöltötték az iskola egyik termét. A jó hangulatról a diákokból álló énekkar gondoskodott, közös éneklésre buzdítva a jelenlévőket.

Lezárult a Q-Ageing program  

 Szakmai konferenciával zárult a Q-Ageing-minőségi időskor elnevezésű uniós program. Újbuda vezetése mellett 5 nemzet 9 önkormányzata és intézete fogott össze, hogy válaszokat találjon az idősödő társadalmak fenntarthatóságának kérdésére. A konferencia védnöki tisztségét Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vállalta magára.

Bűnmegelőzési előadásokat tartottak a kerületi időseknek  

Az idősek életminőségének javítását célzó 60 plusz program egy évvel ezelőtt indította útjára Bűnmegelőzési alprogramját. A kezdeményezés célja, hogy a nyugdíjasok megtanulják, hogyan kerülhetik el, hogy trükkös lopások és átverések áldozatává váljanak. Az önkormányzat ennek érdekében évente többször szervez olyan előadásokat a számukra, ahol nyomozóktól és biztonsági szakemberek készítik fel a résztvevőket a kritikus helyzetekre.

Továbbra is aktív élet hatvan felett  

A XI. kerületben több, mint 40.000 nyugdíjas él. A 60+ Programról és a Q-Ageingről szóló tájékoztató előadássorozatot tartottak április 29-én, 11 órától az Újbuda 60+ Programközpontban.

Nagyikról szóló képregényeket állítottak ki  

Újbuda Önkormányzatának 60 éven felettiek számára rendezett Őszköszöntő Fesztiválja idén a minőségi időskort megcélzó Q-Ageing nemzetközi program égisze alatt zajlott. Az egészségmegőrzést, a sportos, aktív életmódot népszerűsítő programsorozat központi eseménye a "Hihetetlen nagyik" képregény kiállítás volt. A rajzos történeteken keresztül grafikusművészek, profi képregény rajzolók és amatőr piktorok mondták el a nagyvilágnak, mitől lehet élvezetes az időskor.

Az életet 60 felett is élvezhetjük

Az újbudai Nők Hete alkalmából száz szerencsés nagymama nézhette végig az Egyszerűen bonyolult című filmet az önkormányzat 60 plusz programjának köszönhetően. A mozi után a meghívottak az egykori televíziós személyiséggel, Endrei Judittal beszélgettek az időskor kihívásairól. A Korhatártalanul program elindítója arra bíztatta a jelenlévőket, ne mondjanak le az élet örömeiről.

Az összetartozás jelképe  

Évtizedek Újbudán. Ezzel a mottóval keresték meg először, 2007-ben az 50-60 éve vagy még régebben a kerületben lakó polgárokat azzal, hogy pár sorban írják le a lakóhelyükhöz kötődő emlékeiket. Az így született emlékgyűjtemény egy sajátos Újbuda történetet ír le, amely szubjektív epizódok mentén mutatja be a kerületet.

A nyugdíjasok egyharmada dolgozna újra  

Lezárult az a Magyarországon végzett nagyszabású kutatás, amely az idős lakosság szokásait, igényeit és társadalmi aktivitását mérte fel. Az Újbuda Önkormányzata által megrendelt tanulmány a Q-Ageing - Minőségi Időskor Városi Környezetben elnevezésű nemzetközi program keretein belül született, az eredményeket pedig maguk a kutatók ismertették Polgármesteri Hivatalban.

60+ Minőségi élet városi környezetben

Lezárult az a legnagyobb szabású magyarországi kutatás, amely az idősek igényeit és társadalmi aktivitását mérte fel. A kutatást Újbuda Önkormányzata készítette a Q-AGEING projekt és a 60+ program keretében. A kutatás eredményeiről 2009. szeptember 29-én az Újbudai Idősek Hete keretében szakmai fórumon számol be Újbuda Önkormányzata, a Q-AGEING projekt vezető partnere.

Oldalak