Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az összetartozás jelképe

Évtizedek Újbudán. Ezzel a mottóval keresték meg először, 2007-ben az 50-60 éve vagy még régebben a kerületben lakó polgárokat azzal, hogy pár sorban írják le a lakóhelyükhöz kötődő emlékeiket. Az így született emlékgyűjtemény egy sajátos Újbuda történetet ír le, amely szubjektív epizódok mentén mutatja be a kerületet.

A felhívásra olyan sokan jelentkeztek, hogy az önkormányzat egy külön találkozót szervezett a résztvevők számára. A 2007-es eseményből végül egy évente ismétlődő speciális újbudai hagyomány lett. A 2007-es és 2008-as Évtizedek Újbudán rendezvény résztvevőit a Kerület hetén belül a Szent Gellért Senior Apartmanházban jelvényátadással köszöntötték, amely összetartozásukat szimbolizálja. Molnár Gyula az ünnep kapcsán elmondta, a 140 ezer fős lakosságból közel 40 ezer 60 év feletti idős ember él a kerületben, akiknek majdnem az egyhatoda csatlakozott az elmúlt évben a 60+ programhoz. A polgármester hangsúlyozta, nemcsak a vásárlási kedvezmények miatt érdemes belépni a programba, hanem, mert ezáltal olyan lehetőségek nyílnak meg a résztvevők előtt, amelyekről egyébként nem biztos, hogy értesülnének. Így a 60+ kártyával rendelkező idősek többek között médiakurzusok, nyelvtanfolyamok, különböző sport- és kulturális - ezen belül is színházi - programok közül válogathatnak.