Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Szent György nap

Szent György a római hadsereg katonatisztje volt, s a legenda szerint legyőzte a líbiai Silena közeli tóban élő sárkányt, aki minden nap áldozatul ejtett egy embert. György megmentette az éppen kiszemelt királylányt. A hőstett következtében sokan megkeresztelkedtek, Györgyöt azonban keresztény hite miatt börtönbe vetették. Itt megjelent előtte Krisztus és megjósolta hét évig tartó szenvedéseit.

Ezt követően Györgyöt lefejezték, s vértanuhalált halt. Így vált a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, vándorlegények és cserkészek patrónusává.

A néphit szerint a tavasz kezdetén, április 24-én György napkor faluhelyen a pásztorok kiseperték az istállót. Az állatokat egy vesszővel, zöldággal először hajtották ki a mezőre. Az erre a célra használt nyírfa, vagy rózsafaágnak rontáselhárító szerepet tulajdonítottak. Éppen ezért egyes vidékeken a kihajtás előtt bodzafával megverték az állatokat. Volt ahol a tűzön áthajtották őket, az istállót körbefüstölték, körülszórták, zöld ágakat, különféle dolgokat tűztek a kapura, ajtóra. Ez a nap szinte a lakodalomnál is fontosabb volt, ezért nagy eszem-iszommal ért véget.

Szent György napját a néphit rontásra, varázslásra alkalmas napnak tartotta. E napon volt szokás a harmatszedés, melyet a tejhaszon érdekében hajnalban a kötényükkel szedtek fel. A harmatos ruhadarabot a tejes fazékba csavarták, hogy sok vajuk legyen.

A boszorkányok erejének csillapítására a kerítésre tüskés ágakat tűztek, hogy elűzzék a gonoszt. A hiedelmek szerint ez a nap alkalmas a földbe rejtett tárgyak keresésére. Azt hitték, hogy ha az ezen a napon fogott gyíkkal kenegetik a torkukat, megelőzhető a torokgyík. Ekkor vetették a kukoricát, babot, uborkát, ha a búzatáblából nem látszott ki a varjú, jó termést jósoltak. Ha e napon megszólalnak a békák, akkor korai tavaszt, nyarat jósoltak. A Szent György nap előtti mennydörgés a bő termés jele.


A Szent György kultusznak nagy hagyománya van Magyaroraszágon. Ennek egyik első megnyilvánulási formája, hogy a korona alsó, bizánci részén az ő képe látható. Több hazai templom, kolostor választotta őt védőszentjéül. Károly Róbert megalapította a Szent György vitézek lovagrendjét. Amikor a török basa emberei elfogtak egy magyar végvári vitézt, s karóba akarták húzni, mondja neki a basa: Hamönteni akarod az életödet, hát átkozd mög Magyarországot! A csavaros eszű magyar vitéz megpödörte a bajszát, letérdelt, felnézett az égre, összetette a két kezét és így szólt: Verd mög Isten a szép magyar hazát Szent György harmatával, Pünkösd záporával! Nem tudta a török, hogy ez nem átok, hanem éppen áldás.

A mai napig sok szokás kapcsolódik Szent György naphoz, melyen mostanában a bort, a vigasságot, mulatságot, a gasztronómiát helyezik a középpontba.


Újbuda 60+ Program