Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Bazsarózsa, pünkösdirózsa

A bazsarózsa, más néven a pünkösdirózsa Eurázsiából származik, már az ókorban ismerték, kerti termesztése a középkorban kezdődött. Az ókorban elsősorban kolostorokban termesztették, virágdíszítésekhez is felhasználták, például az Úrnapja ünnepe alkalmával. Néhány európai országban ma védett növénynek számít. A kínai és japán termesztett növények csak a XIX. század elején váltak ismertté Európában, ám azóta a bazsarózsa közkedvelt kerti növény, dísznövény lett.

Napjainkban a kínai bazsarózsának számos alfaja is létezik, ezek a piros bazsarózsától elsősorban a levélszerkezetükben, és a termőik számában különböznek. A bazsarózsa nem igényes növény. Hideg télre van szüksége, hogy kipihenhesse magát és felkészüljön az új virágzásra. Jól viseli a szárazságot, és fagyot is jól tűri: az Alpokban akár 1700 méteres tengerszint feletti magasságban is találkozhatunk vele! Szereti a laza talajt és a napot, viszont nem jól viseli, ha átültetik, bolygatják, olyankor hosszú ideig nem virágzik. Tőosztással szaporítható, az ideális időszak erre az augusztus. Nemcsak klasszikus piros színében pompázik, hanem sárgában, narancssárgában, lilában, bordóban is.A bazsarózsát sokan parasztvirágnak titulálják,de sokszor ez a nagymama kertjének ékessége.A kertben ültessük széltől védett helyre. Elengedhetetlen a jó minőségű kerti föld, a rendszeres tápoldatozás. A pangó vizet nem kedveli, de szárazság idején mindenképp locsoljuk, különben a bimbók nem nyílnak ki.

Afengshui szerinta bazsarózsát, mint a virágok királyát tartják tiszteletben. Állítólag serkenti szerelmi szerencsénket. Egy legenda is fűződik hozzá, eszerint a híres Jang Kuei Fej, a valaha élt leggyönyörűbb kínai nő, a császár ágyasa egész évben bazsarózsával ékesítette hálószobáját. Nem csoda, hogy a császár semmit sem tudott megtagadni tőle.

A lágyszárú pünkösdirózsák 40–90 centi magasak, de akár a 2 métert is elérheti. Tömött vagy egyszerű virágaik rendkívül mutatósak. Nagy virága eredetileg öttagú, ám napjainkban gyakrabban látunk teljes virágú egyedeket. Fekete, fényes magú tüszőtermése van. Látványos és illatos hibridek is kaphatók belőlük. A lágyszárúakat legjobb tavasszal megvásárolni, mikor már jól láthatók az erős hajtások és a bimbók.

A fásszárú pünkösdirózsák általában 12 méter magas bokrok vagy kistermetű fák. A bokrok levele összetett, erőteljesen szárnyalt. Dekoratív virágaik hatalmasak, átmérőjük elérheti a 30 centit. Tömöttek vagy egyszerűek, sőt egyes változatok csészelevelei fodrosak, esetleg gyűröttek. Dugványok vagy oltóágak segítségével szaporíthatók.

A piros bazsarózsa Magyarországon őshonos kerti virág, s számos tavaszköszöntő népi hagyomány kapcsolódik hozzá.


Pünkösd idején, májustól június elejéig csodálhatjuk meg a kertekben. Népi hiedelem szerint azok, akik este a fürdővizükbe pünkösdi rózsa virágszirmait hintették, reggelre megszépültek. Csehországban a bazsarózsát korábban Mária rózsának, vagy csak egyszerűen vörös lóherének hívták, ám az angolok olyan névvel illetik, ami mindent elárul: bowl of beauty, azaz a szépség tálkája.

Az antik világban a bazsarózsát – elsősorban a gyökér porát, és a virág szirmait – a kor közkedvelt szerelmi bájitalaiba is belekeverték. Az arab orvosok cukorbaj elleni orvosságként ajánlották felhasználásra.


Gyógyító hatású részei a virágzata és a gyökere.Virágainak begyűjtésére májusban és júniusban, a gyökérzetére szeptemberben és októberben kell sort keríteni. Murvalevelét (a pirosat szokás gyűjteni) délben szedjük le, és vékony rétegben, árnyékos helyen terítsük szét a szárításhoz.

A gyökerét lemosás után árnyékban (max. 40 °C) ajánlott megszárítani. A szárított virágok antocián vörös festékanyagot, nyálkát és glükózt tartalmaznak, a gyökérzetben pedig alkaloidok, cserzőanyagok, keményítő, szacharóz, szerves savak stb. találhatók.

A nemzetség a görög istenek orvosáról, Paiéónról kapta tudományos nevét (paeonia). A népi gyógyászatban évszázadok óta alkalmazzák a lágyszárúak magvait, szirmait, gyökerét. A magokat ételekhez használják fűszernek, hogy elűzze a rossz álmokat. A virágot Japánban főzelék formájában eszik, hiszen a növény a sárkányok eledele. A gyökér fájdalomcsillapító, nyugtató, keringési zavarokat helyreállító, görcsoldó, rendszertelen és fájdalmas menstruáció kezelésére és epilepsziát gyógyító hatása miatt közkedvelt. Elsősorban a gyökeréből készített kivonatot használták sárgaság, vese- és hólyaghurut ellen.Segít a vese- és epekövek eltávolításában, enyhíti a fejfájást, jótékonyan hat aranyér és borreliosis, valamint epilepszia esetén.Külsőleg a gyermekkori ekcéma ellenszere, reumatikus fájdalmak csillapítója, borogatás formájában.

A növény virágából és gyökeréből főzetet vagy teát készítenek, amely a már említett hatások mellett lassítja a bélmozgást, sikeresen alkalmazható hányás, has-kólika és hasmenés ellen, valamint depresszió kezelésére.

Meg kell említeni azonban, hogy a bazsarózsa enyhén mérgező gyógynövény, azaz használatakor érvényes az ismert,,mindent csak mértékkel” szabály.

Túladagolásnál a bazsarózsa készítmények gyomorbántalmakat, bélhurutot okozhatnak.


A gyógynövény vérhígító hatású, ezért véralvadást befolyásoló gyógyszert szedőknek ellenjavallott a használata. A bazsarózsa virágzásakor ne habozzon, hanem menjen és gyönyörködjön a látványban, valamint kezdje meg a növény gyógyító részeinek begyűjtését!

Ha nincs túl sok kedve megkóstolni a főzetet, próbáljon ki valami finomabbat, például a borban készült bazsarózsa gyökeret. Egy teáskanálnyi szárított bazsarózsa gyökeret főzzön kb. 5 percig 1/4 liter borban! Fogyassza lassan, mértékkel, napi 2-3 adagra elosztva! (A gyógyborok fogyasztása napi 3-4 evőkanálnyi elfogyasztását jelenti


FIGYELEM
! Mielőtt gyógyteát készítene vagy inna, kérje ki szakember tanácsát, mert a gyógynövények rosszul választott, elkészített vagy túlzásba vitt fogyasztása nagyon komoly egészségügyi problémákat is okozhatnak!!


Forrás: http://napidoktor.hu/blog/termeszetesen/bazsarozsat-csak-mertekkel/


60+ Program