Az első versszakban párhuzamba állítja a nyárból a télbe való átmenet, az ősz természeti képét saját sorsával, az ifjúságból az öregségbe, majd a halálba vezető úton. A nyár a termékenységet jelképezi, a tél pedig az elmúlást.
„Elhull a virág, eliramlik az élet...” Kosztolányi Dezső szerint ez a legszebb magyar verssor. A második versszakban a boldogság elmúlását jövendöli, s a költői kérdésben felesége hűségét kutatja a saját halála után. A harmadik versszakban ígéretet tesz Júliának, hogy ha özvegye új párt talál, ő a halálon túl is szeretni fogja.
Petőfi a vers keletkezése után nem egészen két évvel meghalt, Szendrey Júlia pedig a következő évben újra férjhez ment.
Gyönyörködjünk nem az elmúlás, hanem az örök szerelem hangjaiban Petőfi csodálatos költeménye olvasása során!
Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjuszivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledédhivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Újbuda 60+ Program
