Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Az infokommunikációs tudás bővítése

Az Újbudai Szenior Programközpontban novemberben Viber, Facebook, Google és Androidos okoseszközök használatával kapcsolatos alaptanfolyamot indítottunk.

Az érdeklődők összetétele korban és felkészültségben is rendkívül változatos képet mutat. Jelentkezett olyan időskorú, aki az informatika rohamosan fejlődő világába fiatalabb családtagjai unszolására szeretne bepillantani, vagy aki még nagyon keveset használta a számítógépet, az okostelefont, és volt olyan is, akinek az első órán nyitottunk Google fiókot. Mások már használták az alkalmazásokat, de egyre többet szeretnének megtudni az előnyeiről, s lépést akarnak tartani a fejlődéssel. A tanulással legtöbben lassan, de biztosan haladnak Lemaradás nem lehet, mert az oktató mindenkire odafigyel, s mindenki kap segítséget. Pedig a tanulni vágyók több típusú készülékkel érkeznek, ami kicsit bonyolítja az oktatást. Mindent a gyakorlatban kipróbálnak, pl volt már Viberrel kép- video és hangküldés. Az egyik 70 év feletti „diák” gyakorlásképpen rögtön az első órán huszonéveseket meghazudtolva szelfit (önmagáról készített fotót) küldött ismerősének.

Sikerélményt okoz a szenioroknak a tanulás. A tudásvágy miatt néha türelmetlenebbek, de elégedettek. Visszajelzéseikből tudjuk, hogy sok új információt kaptak, a felhasználók új funkciókkal ismerkedtek meg. A foglalkozások felszabadult légkörben jó hangulatban zajlanak.

Mivel a Google tanfolyam felöleli az összes alszolgáltatást (Gmail, térkép, kereső, Drive, Youtube), ezért a 7 alkalommal vélhetőleg mindig kapnak új ismeretet.

Az Android operációs rendszerű okostelefonok a legelterjedtebbek, ezért mutatkozott irántuk nagy érdeklődés.

Meg szeretnénk nyugtatni a tanfolyamra jelentkezőket, hogy januártól a lehetőségeink figyelembe vételével folyamatosan fogunk indítani további képzéseket.