Kertünk virágai
Az üdén zöldellő pázsit százszorszéptől, nefelejcstől, ibolyától tarkán virít. Szinte nap, - mint nap új virágok nyílnak, s teszik pompázatossá a kerteket, mezőket. És már bontja mézédes virágját az orgona, az írisz, a nárcisz.
Az üdén zöldellő pázsit százszorszéptől, nefelejcstől, ibolyától tarkán virít. Szinte nap, - mint nap új virágok nyílnak, s teszik pompázatossá a kerteket, mezőket. És már bontja mézédes virágját az orgona, az írisz, a nárcisz.
Kézügyesség javításáért, megőrzéséért, illetve a kreatív készség fejlesztéséért kézműves foglalkozásokat szervez az Újbuda 60+ Program.
A hóvirág a tavasz első virága, azaz hírnökként is emlegetik. Már a hó alól a fagyos talajból kibújva február végén, márciusban megmutatja jellegzetes fehér virágát.
Június 28-án negyedik alkalommal valósul meg Magyarországon a nagyszabású esemény, amelynek során a résztvevő virágboltok a közelükben lévő közterekre, középületekhez egy-egy csokrot helyeznek ki ajándékként. Mindössze annyi a kérésük, hogy a szerencsés megtaláló küldjön egy képet a virággal a megadott e-mail címre. Újbudai virágüzletek is csatlakoznak az akcióhoz.
Két év kihagyás után ismét vásárt rendeztek a Budai Arborétumban, a Villányi úton április 20–22. között széles kínálat fogadta a virágok rajongóit. Május első hétvégéjén hagyományos muskátlivásár is várja az újbudaikat kerület szerte.
Egy új kutatás során tudósok rekonstruálták a virágok 140 millió éves evolúcióját, és közben elkészítették a világ első virágának modelljét is.
Egy amerikában élő, magyar származású képzőművész, Monika Stattner grafikáiból nyílt kiállítás március 8-án a Gyékényes utcai Közösségi Házban. A tárlat anyagát úgy válogatták össze a szervezők, hogy a Kályha Galéira egy faltól-falig tartó tavaszi virágcsokorrá változzon.
Több mint 100 ezer árvácskát ültet ki a parkokba idén is a FŐKERT Nonprofit Zrt.
Idén is több mint 100 ezer árvácskát ültet ki a kiemelten kezelt zöld területekre a FŐKERT Nonprofit Zrt. A mintegy 4500 négyzetméternyi területen 110 ezer vibráló színű növény színesíti a Nemzeti Ünnepet.
Több mint 80 ezer vibráló színű árvácskával várja a Nemzeti Ünnepet a FŐKERT Nonprofit Zrt. Ezek a növények szeptembertől novemberig virágoznak.
A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéke szakmai szervezetek támogatásával és közreműködésével 2015. október 16-18. között ebben az évben 20. alkalommal szervezi meg a szakképző intézetek tanulóinak őszi ifjúsági virágkötészeti versenyét.
Kedvezményes munskátlivásárt tartott a kerületben Újbuda Önkormányzata április 25-én. A helyi lakosság fejenkét három tő munkátlit vehetett lakcímkártyája felmutatásával akciósan.
Rajtad is múljon! címmel hirdet egynyári virágágy tervező pályázatot a fény jegyében a Főkert Nonprofit Zrt. A legsikeresebb pályaműveket jövő tavasszal megvalósítják.