Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

séta

28. „Föld napi” Sas-hegyi túra

Időpont: 
2024április2510:00
»
2024április2518:30

Újbuda Önkormányzata és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága közös szervezésében megrendezésre kerül a 28. „Föld napi” Sas-hegyi túra.

Mire jó még?

Az elmúlt heti írásunkban végig vettük, hogy mire jó a mozgás, a gyaloglás.

Karantén után a Sas-hegyen

Május vége óta ismét nyitva áll a Sas-hegy Természetvédelmi Terület Látogatóközpontja. A következő hetekben Naplemente sétára várják az érdeklődőket.

Kelenvölgyi Kalandozások

Idén is megrendezték a Tavaszébresztő Családi Napot Kelenvölgyben, ahol ismeretterjesztő sétára és szalonnasütésre hívták a családokat március 30-án.

Nem vagy egyedül! – séta a demenciával élőkért

Szeptember 17-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából először szerveztek olyan rendezvényt Újbudán, amely a demenciával élők problémáira hívta fel a figyelmet. Az Újbudai Szociális Szolgálat, Újbuda Önkormányzata, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház és a Szent Kristóf Szakrendelő által rendezett Bikás parki séta fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester volt.

NEM VAGY EGYEDÜL” séta a demenciával élőkért

Időpont: 
2018szeptember1714:00

Újbuda is csatlakozik ahhoz az országos felhíváshoz, amelyet Nem vagy egyedül! címmel hirdettek meg az Alzheimer Cafék. A kezdeményezés célja, hogy szeptember 17–23. között minél több helyszínen szervezzenek sétát, amivel felhívják a figyelmet a demenciával élők és családjaik problémáira.

„NEM VAGY EGYEDÜL” séta a demenciával élőkért

Újbuda is csatlakozik ahhoz az országos felhíváshoz, amelyet Nem vagy egyedül! címmel hirdettek meg az Alzheimer Cafék. A kezdeményezés célja, hogy szeptember 17–23. között minél több helyszínen szervezzenek sétát, amivel felhívják a figyelmet a demenciával élők és családjaik problémáira.

Kamaraerdei séta

Időpont: 
2017október2809:00
»
2017október2813:00

Ezúttal a Kamaraerdei tanösvényt járják végig azok, akik jelentkeznek az Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismertetését célzó, összesen hat alkalmas programba. A kamarerdei sétát október 28-án tartják a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) és Újbuda Önkormányzata együttműködésével. A jelentkezési határidő október 24. 18 óra.

Séta a kerület értékeinek nyomában

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzatának együttműködésével – ismét programsorozatot indít Újbuda természeti és kulturális értékeinek megismertetésére. 2017. szeptembertől 2018. májusig összesen 6 alkalommal lesz séta a kerület érdekes részeire. Először a Gárdonyi tértől a Feneketlen-tóig lehet megtekinteni Újbuda értékeit szeptember 30-án. A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött.

Kertész Imre-emléknap Budapesten

Várossétával és felolvasással Nyomkeresők címmel Kertész Imre-emléknapot rendez április 1-jén, szombaton Budapesten a Szépírók Társasága közösen a Kelet Kávézóval és a Magvető Kiadóval.

Babakocsis séta: Vigyázz! Kész! Gurulj!

A Családbarát Újbuda Program támogatásával tartott babakocsis sétanapot a kerületben az Összefogás Újbudáért Egyesület június 11-én. Akciójukkal a kerület akadálymentes térképének továbbrajzolását igyekeztek előbbre mozdítani.

Újraindulnak az újbudai séták

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület (MKNE) – Újbuda Önkormányzata együttműködésével – ismét programsorozatot indít, hogy a helyeik megismerhessék a kerület természeti és kulturális értékeit. A tavalyi siker folytatásaként az érdeklődők novembertől májusig, hat alkalommal (szombatonként 2-4 órában) tehetnek szervezett sétát XI. kerületi helyszíneken.

Oldalak