Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

pályázat

Félmilliárdból lehetnek szebbek a főváros épületei  

Félmilliárdos keretösszeggel írták ki az építészeti örökségvédelmi támogatás pályázatát, amely három korábbi támogatás helyett jelenik meg idén - döntött a Fővárosi Közgyűlés a minap. A pályázattal támogatni kívánják a főútvonalak mentén lévő épületek homlokzatának, illetve földszinti sávjának felújítását, rendbetételét.

Innovációs Nap az ELTE-n  

Tizenegyedik alkalommal rendezték meg az ELTE Innovációs Napot az önkormányzat közreműködésével. A szakmai rendezvény idei újítása volt a Startup Expó, amelyet április 18-án rendeztek az ELTE Lágymányosi Campusán. Az innovációs nap fő célja, hogy a fiatalok gyakorlatban is kamatoztassák az egyetemen megszerzett elméleti tudásukat.

Újbudai hallgatói startup pályázat 2017  

Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet innovatív ötleteken és fejlesztéseken alapuló növekedésorientált ifjúsági vállalkozások létrehozására vagy korai fázisú támogatására.

Augusztustól lehet pályázni új hűtőre, mosógépre  

Újabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Construma öko city kiállítás megnyitóján.

Energiakövetek címmel hirdetnek pályázatot felsőoktatási hallgatóknak  

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Energiakövetek címmel hirdet pályázatot a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára. Feladatuk újszerűen és élvezetesen mesélni a fiataloknak az energiáról és az energiatudatosságról. A jelentkezéseket április 23-ig várják.

Itt az idei Otthon melege program  

Folytatódik az Otthon melege program, megjelent a családi házak és társasházak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.

Újabb energiatakarékossági pályázatot hirdettek  

Idén is bővül az energiatakarékossági pályázatok köre, újra igényelhető támogatás hűtőgép, mosógép, kazán, illetve kémény cseréjére. Az új energetikai pályázatok révén lehetőség nyílik világítás- és fűtéskorszerűsítésre, valamint épület felújításra is. Simicskó István kezdeményezésére, még tavaly novemberben tartottak lakossági fórumot a CSOK-ról Újbudán, ahol a résztvevők közül többen is érdeklődtek a meglévő ingatlanjaik után igényelhető támogatásokról. Számukra is megoldást kínál a februárban 14-én bejelentett új pályázat.

Rajz- és esszépályázatot diákoknak  

Rajz- és esszéíró pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar fiatalok számára a magyar címer és zászló megünneplésére a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI). A magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául március 16-át jelölte ki, ebből az alkalomból és a nemzeti összetartozást hangsúlyozva idén Az én hősöm, valamint A magyar zászló és címer kategóriában várja általános és középiskolások, valamint egyetemi hallgatók esszéit és rajzait az intézet - közölte az NSKI.

„A zene világában”  

A Határtalanul! program részeként járt Erdélyben az újbudai Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, illetve Magyarországon a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola.

Cél az életen át tartó tanulás támogatása  

Összesen 12,75 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat az egész életen át tartó tanulás támogatására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

Oldalak